Határtalan szerelem - 3. fejezet

Határtalan szerelem – 3. fejezet

A lábam a földbe gyökerezett. Nem akartam hinni a szememnek. Hihetetlen volt a látvány. Először azt hittem, rosszul látok, de már vagy fél perce figyeltem őt, és kezdtem benne biztos lenni, hogy ez a valóság. Habár csak hátulról láttam, mégis tudtam, hogy Edward sétál nem messze tőlem. A bronzvörös hajat senkiével sem lehet összetéveszteni, ráadásul láttam a karján a hófehér bőrét. Ám valami elbizonytalanított. Edward – már ha egyáltalán ő volt az – egy szőke göndör hajú lányt átkarolva sétált. De miért is kellene ettől elbizonytalanodnom? Hát nem arról győzködöm magam hónapok óta, hogy Edward már mást szeret? De igen, pontosan így van. Mégis most olyan hihetetlen. Azonban mi van, ha nem is Edwardot látom? Mi van, ha csak valaki, akit hasonlít rá? Mindenképpen ki akartam deríteni az igazat, ezért utánuk eredtem. Ám sajnos nem jutottam el messzire, mivel egy csoport külföldi turista közé keveredtem, és mire sikerült kikerülnöm őket, már nem láttam sehol sem a fiút és a lányt. Egy ideig még abba az irányba haladtam, amerre utoljára láttam őket, azonban már teljesen elvesztettem a nyomukat. Csalódottan és szomorúan indultam el hazafelé, mert közben eszembe jutott, hogy Jacob valószínűleg már felébredt. Mivel a tegnapi vacsorát kihagytam, úgy éreztem, ki kell valahogy engesztelnem Jacobot, ezért útközben beugrottam egy gyorsétterembe, ahol vettem néhány hamburgert Jacobnak, magamnak meg egy salátát, és hozzá két kávét is. Az ételek nagyon jól néztek ki, és a kávénak is ínycsiklandozó illata volt, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, tettem meg az út hátralévő részét.

Amikor hazaértem, Jacobot a kanapén fekve találtam, amint a tévét nézi.

- Szia! Hoztam kaját – tettem le az asztalra a zacskókat és a poharakat.

- Azt hittem, hogy eltévedtél. Már majdnem hívtam a rendőrséget, hogy keressenek meg. Amúgy kösz – mutatott a hamburgerre, aminek nyomban le is harapta a felét.

Én is fogtam a salátámat, és leültem mellé. Azonban egyáltalán nem voltam éhes, ezért csak ide-oda lökdöstem a zöldségeket.

- Bella, mi bajod? Tudom, hogy valami bánt, szóval ne kertelj! – mondta Jacob, miután már vagy tíz perce ültünk egymás mellett szótlanul.

Igaza volt, tényleg nem tudtam, másra gondolni, csak arra a fiúra, aki pont úgy nézett ki, mint Edward.

- Hát… szóval… abban a plázában, ahol ma voltam, láttam valakit, aki pont úgy nézett ki, mint Edward – hadartam el egy gyorsan.

Jacob szájtátva bámult rám, miközben nyilvánvalóan a megfelelő szavakat kereste.

- Biztos vagy benne? – bökte ki végül.

- Öhm… nem száz százalékosan, de más nem lehetett. A haja… és a bőre…

- Az arcát nem is láttad? – kérdezte, és a hangjából mintha egy kis dühöt hallottam volna ki.

- Nem, de szerintem Ő volt az – jelentettem ki nyomatékosan.

- Bella, szerinted, ha Edward Cullen egy épületben lett volna veled, ő nem vett volna észre téged? Nem kellett volna legalább az illatodat megéreznie? Ha pedig észrevett, miért nem keresett meg, ment oda hozzád, és beszélt veled?

Amint minden egyes szavát felfogtam, rájöttem, hogy igaza van. Edwardnak az ő kifinomult érzékeivel észre kellett volna vennie engem. Azonban az a fiú, akit én a plázában láttam, egyáltalán nem úgy tűnt, mintha keresne valakit. Hihetetlennek tűnt, hogy azt hittem Edwardot látom, mikor biztosan nem ő volt az.

- Valószínűleg igazad van, de olyan jó lett volna…

- Igen, tudom, hogy nagyon hiányzik, de meg kell próbálnod elfelejteni! Sejtem, milyen nehéz lehet, de tovább kell lépned! Most pedig készülj, és indulunk! – Jacob felugrott a kanapéról, én pedig értetlenül bámultam rá.

- Mégis hová megyünk?

- Hát hová mehetnénk? Várost nézni! – felelte mintha egy ötévesnek beszélne. – Itt vagyunk a brit fővárosban, és még semmit sem láttunk. Gyorsan pótolnunk kell a hiányosságokat. Ja, és nem fogadok el nemleges választ!

Tudtam, hogy felesleges lenne Jacobbal vitatkoznom, mert úgyis ő nyerne, ráadásul nekem sem volt kedvem otthon ülni.

Fél óra múlva már az utcákat róttuk, kezünkben egy London térképpel. Remekül éreztük magunkat egész nap. Rengeteg gyönyörű helyre elmentünk, mégis sok minden kimaradt, mert egy nap nem elég mindenre.

- Köszönöm Jacob! – karoltam bele, mikor kijöttünk a gyorsétteremből, ahova vacsorázni mentünk be.

- Tudod, hogy soha nem engedném, hogy szomorú legyél.

Valóban, Jake tényleg megtett mindent, hogy boldog legyek. Nagyon sokat köszönhetek neki, és a legjobb módja, hogy megháláljam a segítségét – ha már szeretni nem tudom – hogyha boldognak látszom. Ezért elhatároztam, hogy mostantól a dolgok jó oldalát nézem, és megpróbálok nem gondolni Edwardra.

Egész jól sikerült is tartanom magam az elhatározásomhoz, és Edward sem jutott már olyan gyakran eszembe. Persze, ha mégis befurakodott a gondolataimba, mindig úgy éreztem, hogy a meghasadt szívem darabjai még kisebbekre törnek, de ez már csak ritkán fordult elő, ami néha nagyon aggasztott. Féltem, hogy idővel teljesen el fogom felejteni, mégis az eszem tudta, hogy ez lenne a legjobb. A szívem mégsem akarta. De nem csinálhattam semmit sem. Az emlékek már csak ilyenek: elfelejtjük őket, ha nincs mivel felidézni. És nincs is ezzel semmi baj, főleg, ha azok az emlékek nem éppen vidámak. Én őrzök nagyon boldog gondolatokat az Edwarddal töltött időről, mégis a fájó emlékek felülmúlják ezeket. Edward hatalmas csalódást okozott nekem, amit nem biztos, hogy meg tudnék neki bocsájtani.




Sajnos az előző fejezetnél nagyon kevés megjegyzést írtatok, ezért most lesz komihatár, hogy tudjam érdekel-e még egyáltalán titeket a történetem. Tehát ha írtok 8 komit, akkor jövő hét szombaton jön a 4. fejezet. (Ne haragudjatok, hogy csak olyan soká, de pénteken érettségizek, és már most olyan ideges vagyok, hogy alig bírok az írásra koncentrálni.)