3. rész

Haliho!
Fent van a Ne ítélkezz! 3. része. Jó olvasást hozzá!
Puszi: Vicky11

2. részt

Sziasztok!
Felkerült a második rész a Ne ítélkezz!-ből!

Hali!

Sziasztok!
Felkerült az első rész a meglepetés történetből!
A képre vagy oldalt a bannerra kattintva olvashatjátok.

Puszi: Vicky11 :)

Meglepi

Sziasztok!
Sajnos az elmúlt három nap kicsit zsúfolt volt, ezért nem tudtam időben meghozni az ajándékotokat! Hozzám a Jézuska egy tőlem szokatlan, de remélhetőleg a ti tetszéseteket elnyerő, öt részes történetecskét hozott, aminek az első részét ma este fogom feltenni.
A képre kattintva az oldal már el is érhető:

Puszi: Vicky11 :)

Kellemes karácsonyt! :)

„Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.” ( Wass Albert)

Nagyon boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak és véletlenül idetévedt személynek!

Puszi: Vicky11

Határtalan szerelem - 4. fejezet

Határtalan szerelem – 4- fejezet

Elviselhetetlen ez az érzés. Olyan, mintha a szívem helyén lévő kő a kétszeresére nőtt volna, és húzná le a mellkasomat. Ha ember lennék, valószínűleg már levegőt sem kapnék, mert a szikla már a tüdőmet is kiszorította volna belőlem. De én csak egy undorító kőszobor vagyok, akinek nincs szüksége levegőre, nem dobog a szíve, és a legfontosabb, hogy vérre szomjazik. Ráadásul még az érzéseim sem hasonlítanak az emberekére, mert ők már belehaltak volna egy ilyen nagy fájdalomba, már ha egyáltalán tud nekik bármi is ennyire fájni. Igaz, meghalni sem olyan egyszerű. Mi, vámpírok mindent sokkal erősebben érzünk, mint a halandók. Bellával soha nem tudtam megértetni azt, hogy én mennyivel jobban szeretem őt, mint fordítva, mert én még elhagyni is képes vagyok, csakhogy megvédjem. Ez volt az oka annak is, hogy hónapok óta nem hívtam fel, és nem is kerestem, mivel én vagyok a legnagyobb veszélyforrás a számára, még ha ő nem is így gondolja. Jobb az neki, ha talál magának egy olyan társat, aki gyerekekkel ajándékozhatja meg, akivel együtt figyelheti az unokáit a parkban ülve, megőszült hajjal, és akivel, ha eljön az ideje, békésen halhat meg. És én ezt nem tudom biztosítani a számára. Én soha nem lehetek a gyerekei apja, soha nem fogok megöregedni, és meghalni sem tudok rendesen. Ő pedig nem ilyen férfit érdemel. De hát elvégre ő is csak egy ember, és szép lassan el fog tudni felejteni. Az meg teljesen mindegy, hogy én mit érzek, mivel az örökkévalóság hátralévő része még előttem áll, hogy további okokat találjak arra, miért kellene távol tartanom magam Bellától, vagy egyáltalán tovább léteznem nélküle.

- Biztos megint elmerült egy könyvben – hallottam meg Alice hangját a földszintről, ami a fejemben háromszor olyan hangosan szólt nem túl szép kifejezéseket használva.

Gyorsan felpattantam az ágyamról, és leszaladtam a lépcsőn, mivel Alice és Jasper gondolataiból láttam, hogy Esme már vagy egy perce szólongatott.

- Mit tehetek érted? – kérdeztem anyámtól, miközben testvéreim gondolatai az őrületbe kergettek.

’ Remélem, sikerül jobb belátásra bírnom…’ – töprengett Alice.

’ Már megint önmagát sanyargatja. Nem értem, miért jó így neki. Mióta elhagytuk Forksot egyszer sem éreztem boldognak.’ – elemezgetett Jasper, mintha nem tudná, hogy hallom.

Egyáltalán nem zavartatták magukat, miközben rólam gondolkodtak, de meg is érdemlem, hogy ezt tegyék. Én kértem meg őket, hogy hazudjanak a többieknek, ne mondják el nekik, valójában, hogy is érzem magam. Ők belementek ebbe, és mindössze csak annyit kértek cserébe, hogy ne csináljak semmi meggondolatlanságot. Természetesen Alice azonnal tudná, ha megszegném a szavam, de eddig nem fordult elő. Csak néha játszottam el vele gondolatban…

- Mondd csak Edward, van valami terved hétvégére?

- Nincs, miért? - nem értettem, mire akar kilyukadni Esme, mert épp azon gondolkodott, hogy mit vigyen holnap az árvaházba.

- Szeretnélek megkérni, hogy kísérd el Nicole-t Londonba. Be kell iratkoznia a főiskolára, és a házat is meg kellene nézni, hogy milyen állapotban van.

Semmi kedvem nem volt most Nicole-lal elutazni, és azt játszani, hogy egy pár vagyunk, de Esmét sem akartam megbántani. Azóta ugyanis, hogy Németországba költöztünk, Nicole a barátnőmet játsza. A fantasztikus ötlet Emmett-től származott, és legnagyobb megdöbbenésemre az egész család támogatta, így nem volt más választásom, mint belemenni a játékba. Nicole, mióta velünk él, felvette a Hale nevet, és mivel a rendőrség még mindig kereste, befestette a haját szőkére, és most épp göndören viselte. Ami a természetét illeti, szintén beleillik a Cullen családba, mivel a vásárlási szokásaiban Alice-hez hasonlít, míg modorában Rosalie-hoz.

Két órával később, már a repülőtér felé tartottunk, mivel Esme már a jegyeket is lefoglalta, mintha biztos lett volna a válaszomban. Nicole nagyon lelkes volt az utazás miatt, mivel még sosem járt Londonban, nekem viszont semmi kedvem nem volt egész nap a plázákat járni vele. Ám hiába állt át Nicole korán az állatvérre, még nem volt ajánlatos egyedül beengedni egy emberektől nyüzsgő épületbe, ráadásul a szemein is látszott még a vöröses árnyalat. A repülőtér szintén egy zsúfolt hely volt, ezért nem is értettem, miért nem kísérnek el minket a többiek. Azonban ők már bíztak ennyire Nicole-ban, én viszont még egy kicsit bizonytalan voltam. Ám mikor már vagy fél órája várakoztunk, és láttam Nicole gondolataiban, hogy felesleges volt az aggodalmam, teljesen megnyugodtam.

A repülőtéren hirtelen egy lágy szellő suhant át, ami egy kinyíló ajtón jutott be. Vágytam már egy kis friss levegőre az égető érzés mellé, ezért egy mélyet szippantottam. Ám amit éreztem, lehetetlennek tűnt. Gyengén, mégis olyan illatot éreztem, ami mindig Bellából áradt. Kizártnak tűnt, hogy ez az Ő illata legyen, mégis biztos voltam benne. Tisztán éreztem a sampon és a ruháiból áradó illatot, amihez mindig társult vérének bódító illata. Ám hiába szippantottam újra és újra a levegőbe, már semmit nem éreztem.

- Hé, Edward! Minden rendben? – hallottam meg Nicole hangját, ami olyan volt, mintha valahonnan a távolból jönne. Ekkor tűnt csak fel, hogy már nem a széken ülök, hanem a terepet pásztázom.

- Nem érezted? – kérdeztem értetlenül Nicole-tól, mivel azt hittem, ő is felfigyelt az illatra.

- Mit kellett volna éreznem? – tette fel a kérdést ő is ugyanolyan értetlenül.

Válasz nélkül ültem vissza a helyemre, miközben próbáltam rendezni a vonásaimat, mert többen is engem figyeltek. Legjobban a csalódottságomat akartam leplezni, de nem hiszem, hogy túl jól sikerült.

Olyan valóságosnak tűnt az az illat… De mégis hogy lehet az, hogy most mégsem érzem? Vagy csak a képzeletem játszott velem? Ha Bella a közelben lenne, biztos, hogy tudnék róla. A gépre kétségek közt vergődve szálltam fel, mivel féltem, hogy elszalasztom a lehetőséget, hogy láthassam Bellát, még akkor is, ha ő nem láthat engem.

Szülinap! :D

Végre ezt is megértük! Ma egy éves lett a blogom! Nagyon örülök, és hálás vagyok nektek, hogy ilyen sokáig kitartottatok mellett és remélem továbbra is ki fogtok. Egy éve még nem hittem, hogy idáig eljutok, és hogy tényleg érdekelni is fog valakit, amit írok. Azt hittem, hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is megy majd a kedvem az írástól, de szerencsére nem így lett. Az óceánon túl nemsokára véget ér, viszont már két másik történetet is elkezdtem írni, és remélem, hogy azt is szívesen olvassátok majd.

És most, hogy így ünneplünk, arra gondoltam, hogy mit szólnátok ahhoz, hogyha mindenki kérdezhetne egyet, akár rólam, akár a történet(ek)ről. (Sajnos azt nem tudom megígérni, hogy ha a történettel kapcsolatban kérdeztek mindenre válaszolni fogok, de megteszek, minden tőlem telhetőt :D) Ha tetszik az ötlet, írjátok meg kommentbe a kérdést jövő vasárnap 18 óráig, és én megpróbálok még vasárnap este válaszolni rá.

Még egyszer köszönöm szépen, hogy egy éve velem tartotok a történeteim világába.

Puszi: Vicky11

I'm sorry

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy csak úgy eltűntem, de most egy perc szabadidőm sincs, állandóan a szóbeli érettségire kell készülnöm. Sajnos a következő fejezet is majd csak jövő hét végén fog érkezni, mivel pénteken vagy szombaton lesz a vizsga. (Még nem tudom, melyik nap kerülök sorra.) Már alig várom, hogy túl legyek rajta, és újra rendszeresen hozzam nektek a fejezeteket.
Remélem, még egy hétig tudtok várni rám, és kérlek, ne haragudjatok!
Puszi: Vicky11

Határtalan szerelem - 3. fejezet

Határtalan szerelem – 3. fejezet

A lábam a földbe gyökerezett. Nem akartam hinni a szememnek. Hihetetlen volt a látvány. Először azt hittem, rosszul látok, de már vagy fél perce figyeltem őt, és kezdtem benne biztos lenni, hogy ez a valóság. Habár csak hátulról láttam, mégis tudtam, hogy Edward sétál nem messze tőlem. A bronzvörös hajat senkiével sem lehet összetéveszteni, ráadásul láttam a karján a hófehér bőrét. Ám valami elbizonytalanított. Edward – már ha egyáltalán ő volt az – egy szőke göndör hajú lányt átkarolva sétált. De miért is kellene ettől elbizonytalanodnom? Hát nem arról győzködöm magam hónapok óta, hogy Edward már mást szeret? De igen, pontosan így van. Mégis most olyan hihetetlen. Azonban mi van, ha nem is Edwardot látom? Mi van, ha csak valaki, akit hasonlít rá? Mindenképpen ki akartam deríteni az igazat, ezért utánuk eredtem. Ám sajnos nem jutottam el messzire, mivel egy csoport külföldi turista közé keveredtem, és mire sikerült kikerülnöm őket, már nem láttam sehol sem a fiút és a lányt. Egy ideig még abba az irányba haladtam, amerre utoljára láttam őket, azonban már teljesen elvesztettem a nyomukat. Csalódottan és szomorúan indultam el hazafelé, mert közben eszembe jutott, hogy Jacob valószínűleg már felébredt. Mivel a tegnapi vacsorát kihagytam, úgy éreztem, ki kell valahogy engesztelnem Jacobot, ezért útközben beugrottam egy gyorsétterembe, ahol vettem néhány hamburgert Jacobnak, magamnak meg egy salátát, és hozzá két kávét is. Az ételek nagyon jól néztek ki, és a kávénak is ínycsiklandozó illata volt, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, tettem meg az út hátralévő részét.

Amikor hazaértem, Jacobot a kanapén fekve találtam, amint a tévét nézi.

- Szia! Hoztam kaját – tettem le az asztalra a zacskókat és a poharakat.

- Azt hittem, hogy eltévedtél. Már majdnem hívtam a rendőrséget, hogy keressenek meg. Amúgy kösz – mutatott a hamburgerre, aminek nyomban le is harapta a felét.

Én is fogtam a salátámat, és leültem mellé. Azonban egyáltalán nem voltam éhes, ezért csak ide-oda lökdöstem a zöldségeket.

- Bella, mi bajod? Tudom, hogy valami bánt, szóval ne kertelj! – mondta Jacob, miután már vagy tíz perce ültünk egymás mellett szótlanul.

Igaza volt, tényleg nem tudtam, másra gondolni, csak arra a fiúra, aki pont úgy nézett ki, mint Edward.

- Hát… szóval… abban a plázában, ahol ma voltam, láttam valakit, aki pont úgy nézett ki, mint Edward – hadartam el egy gyorsan.

Jacob szájtátva bámult rám, miközben nyilvánvalóan a megfelelő szavakat kereste.

- Biztos vagy benne? – bökte ki végül.

- Öhm… nem száz százalékosan, de más nem lehetett. A haja… és a bőre…

- Az arcát nem is láttad? – kérdezte, és a hangjából mintha egy kis dühöt hallottam volna ki.

- Nem, de szerintem Ő volt az – jelentettem ki nyomatékosan.

- Bella, szerinted, ha Edward Cullen egy épületben lett volna veled, ő nem vett volna észre téged? Nem kellett volna legalább az illatodat megéreznie? Ha pedig észrevett, miért nem keresett meg, ment oda hozzád, és beszélt veled?

Amint minden egyes szavát felfogtam, rájöttem, hogy igaza van. Edwardnak az ő kifinomult érzékeivel észre kellett volna vennie engem. Azonban az a fiú, akit én a plázában láttam, egyáltalán nem úgy tűnt, mintha keresne valakit. Hihetetlennek tűnt, hogy azt hittem Edwardot látom, mikor biztosan nem ő volt az.

- Valószínűleg igazad van, de olyan jó lett volna…

- Igen, tudom, hogy nagyon hiányzik, de meg kell próbálnod elfelejteni! Sejtem, milyen nehéz lehet, de tovább kell lépned! Most pedig készülj, és indulunk! – Jacob felugrott a kanapéról, én pedig értetlenül bámultam rá.

- Mégis hová megyünk?

- Hát hová mehetnénk? Várost nézni! – felelte mintha egy ötévesnek beszélne. – Itt vagyunk a brit fővárosban, és még semmit sem láttunk. Gyorsan pótolnunk kell a hiányosságokat. Ja, és nem fogadok el nemleges választ!

Tudtam, hogy felesleges lenne Jacobbal vitatkoznom, mert úgyis ő nyerne, ráadásul nekem sem volt kedvem otthon ülni.

Fél óra múlva már az utcákat róttuk, kezünkben egy London térképpel. Remekül éreztük magunkat egész nap. Rengeteg gyönyörű helyre elmentünk, mégis sok minden kimaradt, mert egy nap nem elég mindenre.

- Köszönöm Jacob! – karoltam bele, mikor kijöttünk a gyorsétteremből, ahova vacsorázni mentünk be.

- Tudod, hogy soha nem engedném, hogy szomorú legyél.

Valóban, Jake tényleg megtett mindent, hogy boldog legyek. Nagyon sokat köszönhetek neki, és a legjobb módja, hogy megháláljam a segítségét – ha már szeretni nem tudom – hogyha boldognak látszom. Ezért elhatároztam, hogy mostantól a dolgok jó oldalát nézem, és megpróbálok nem gondolni Edwardra.

Egész jól sikerült is tartanom magam az elhatározásomhoz, és Edward sem jutott már olyan gyakran eszembe. Persze, ha mégis befurakodott a gondolataimba, mindig úgy éreztem, hogy a meghasadt szívem darabjai még kisebbekre törnek, de ez már csak ritkán fordult elő, ami néha nagyon aggasztott. Féltem, hogy idővel teljesen el fogom felejteni, mégis az eszem tudta, hogy ez lenne a legjobb. A szívem mégsem akarta. De nem csinálhattam semmit sem. Az emlékek már csak ilyenek: elfelejtjük őket, ha nincs mivel felidézni. És nincs is ezzel semmi baj, főleg, ha azok az emlékek nem éppen vidámak. Én őrzök nagyon boldog gondolatokat az Edwarddal töltött időről, mégis a fájó emlékek felülmúlják ezeket. Edward hatalmas csalódást okozott nekem, amit nem biztos, hogy meg tudnék neki bocsájtani.




Sajnos az előző fejezetnél nagyon kevés megjegyzést írtatok, ezért most lesz komihatár, hogy tudjam érdekel-e még egyáltalán titeket a történetem. Tehát ha írtok 8 komit, akkor jövő hét szombaton jön a 4. fejezet. (Ne haragudjatok, hogy csak olyan soká, de pénteken érettségizek, és már most olyan ideges vagyok, hogy alig bírok az írásra koncentrálni.)

Határtalan szerelem - 2. fejezet

Határtalan szerelem – 2. fejezet

A hosszú repülőút végén fáradtan, teljesen kimerülve értük el a leszállás pillanatát. Alig vártam már, hogy vehessek egy forró fürdőt, és lefekhessek aludni. Azonban a sors közbeszólt. Mikor a bőröndjeinket vártuk, az enyém nem volt sehol. Már vagy tizedszerre néztem végig az érkező táskákat, mégsem láttam sehol a sajátjaimat. Már kezdtem nagyon ideges lenni, fogalmam sem volt, hogy mit tegyünk most. Végül az információs pultnál kötöttünk ki, ahol hatalmas sor állt előttünk. Majdnem egy óráig tartott, míg végre sorra kerültünk, ahol a nem túl barátságos nő kiderítette, hogy a csomagjaim az átszállásnál rossz gépre kerültek, és most útban vannak Németországba. Mikor ezt maghallottam, először nem is akartam hinni a fülemnek. Ennyire is csak én lehetek szerencsétlen. Az összes ruhám és minden holmim most több száz kilométerre van tőle. Azonban Jacob biztatásának hála, sikerült kicsit lehiggadnom, és nem azon idegeskedni, hogy milyen állapotban, és mikor kapom vissza a táskáimat.

Azonban mikor megérkeztünk a lakáshoz, és megkaptuk a kulcsainkat jutott csak eszembe, hogy törölközőm sincs.

- Ezen ne aggódj, adok neked kölcsön! – mondta Jacob, és azonnal keresgélni kezdett a cuccai között. Mikor megtalálta, felém dobta, és a törölközővel együtt egy pólót is.

Hálásan néztem rá, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megnyitottam a melegvizet, és vártam, hogy tele legyen a kád. Mikor már a bőrömön éreztem a vizet, és kényelmesen elhelyezkedtem a kádban, éreztem csak igazán, hogy mennyire fáradt vagyok. Néhány perc után azonban úgy éreztem, hogy menten el fogok aludni, ezért inkább megtörölköztem és felvettem azt a pólót, amit Jacob adott. Kicsit nagy volt rám, de legalább kényelmes. Szerencsére a fésűm és a fogkefém a repülőgépen is nálam volt, így most ez nem okozott gondot. És mikor a tükörbe néztem észrevettem, hogy a nyakláncom kicsúszott a póló alól. Azonban mielőtt újra elrejtettem volna, végighúztam rajta az ujjaimat, a betűk gyönyörű ívére koncentrálva. Ez volt az egyetlen, amiről még Jacob sem tudott. Megígértette velem, hogy nem fogom hordani, hanem megszabadulok tőle a fényképpel együtt. Ám én képtelen voltam rá. Úgy éreztem ez az egyetlen, ami még összeköt Edwarddal. Feltéve, ha neki is megvan még a szív másik fele az én nevemmel, mert állítólag Alice csináltatott neki is egyet. Legalábbis a levelébe ezt írta, és mellé egy fényképet is mellékelt a Cullen családról. Ezeket azóta mindig magamnál tartom, nem úgy, mint azt a csipkés hálóinget, amit még szintén a táskámban találtam, és tuti, hogy nem én vettem. Azt azóta sem vettem ki a szekrényemből, mert még rá gondolni is szörnyű, nemhogy viselni.

- Bella, én leszaladok és veszek valami kaját. Neked is hozzak? – hallottam meg hirtelen Jacob hangját az ajtó túloldaláról. Gyorsan a pólóm alá rejtettem a nyakláncot, majd mielőtt válaszoltam, kiléptem az ajtón.

- Igen, nekem is jól esne egy szendvics, mert már kezdek éhes lenni.

- Rendben. Sietek – mondta, majd már ki is lépett a lakásból.

Én az egyik szobába sétáltam, és leültem az ágyra. Most volt csak igazán időm arra, hogy rendesen körülnézzek. A lakás kicsi, de otthonos volt. Az ebédlőt és a nappalit egy légtérben helyezték el, mindössze egy kis asztal székekkel, egy kanapé, egy fotel és egy tévé alkotta a berendezést. A konyha az ebédlőből nyíló kis helyiség volt, amin valamikor ajtó lehetett, azonban ma már egybe van a konyhával. A lakáshoz két hálószoba tartozott, amik – mint a hirdetésben is írták – nagyon kicsik. Csupán csak egy ágy és egy kisebb szekrény fért el bennük, és mivel teljesen egyformák, nem lehetett gond az osztozkodásból. És miközben a lakás legkisebb hibáit és szépségeit elemezgettem, éreztem, ahogy a szemhéjaim egyre jobban elnehezülnek, míg végül álomba nem merültem.

Mikor felébredtem, a fényes napsütés bántotta a szemem. Nem volt olyan szikrázó, mint otthon, mégis zavart, ráadásul hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Néhány percbe telt, míg összerendeztem a gondolataimat. Amikor végre kitisztult a kép, az órára pillantottam. Azonban mikor megláttam, mennyit mutat, majdnem leszédültem az ágyról. A mutatók nyolc óra előtt néhány perccel álltak, ami azt jelenti, hogy átaludtam a tegnap délután felét, és az egész éjszakát is. Reméltem, hogy Jacob nem haragszik meg rám, amiért így elszúrtam az előző napot, és meg sem vártam. Most viszont teljesen kipihentnek éreztem magam, és semmi kedvem nem volt tovább ágyban maradni. Ám mikor fel akartam öltözni, eszembe jutott, hogy most nincs is ruhám, ezért a tegnapit vettem fel, de elhatároztam, hogy ma első dolgom lesz venni magamnak néhányat, mivel nem járkálhatok egészen addig ugyanazokban a ruhákban, amíg meg nem érkeznek a csomagjaim.

Miután felöltöztem, a fürdőszoba felé vettem az irányt, és miközben a nappalin áthaladtam, hallottam Jacob egyenletes szuszogását. Nem akartam felébreszteni, ezért a lehető leghalkabban, ami tőlem tellett csináltam mindent. Ez persze azt jelenti, hogy aminek csak lehet nekimentem, vagy belerúgtam, minden kiesett a kezemből, és véletlenül még a fürdőajtó is bevágódott mögöttem. Ám úgy vettem észre, Jacobot ez egyáltalán nem zavarta meg, mert ugyanúgy aludt tovább. Hogy továbbra is így tudjon pihenni, jobbnak láttam, ha én nem vagyok a közelében, ezért írtam neki egy cetlit – ’Vásárolni mentem’ felirattal – majd gyorsan kimentem a lakásból, miután megtaláltam a kulcsot. Reméltem, hogy nem fogok eltévedni, ezért mikor leértem az épületből, elolvastam a táblán szereplő utcanevet, és addig ismételgettem magamban, míg meg nem jegyeztem. Eddig ugyanis Jacob tartotta észben az ilyeneket, de nem várhattam, hogy mindenhova kísérgessen. Ezért most megtettem minden tőlem telhetőt, és minden utcán, ahol elhaladtam, megpróbáltam megjegyezni vagy a nevét, vagy valamelyik épületét, amiről biztos felismerem. Így haladtam el egy fura alakú szobor, és egy hatalmas park mellett, míg végül megtaláltam, amit kerestem. A bevásárlóközpont körülbelül száz méterre volt előttem, és a bejáratoknál már nyüzsögtek az emberek. Már előre féltem attól, mi lesz odabent, ha már idekint ennyien vannak. Azonban nagy megdöbbenésemre, bent egyáltalán nem volt érzékelhető olyan nagy tömeg, szépen eloszlottak az emberek. Én gyorsan elhaladtam néhány bolt előtt, ahol tudtam, hogy úgysem vennék magamnak semmit, majd bementem abba, amit nem találtam túl drágának, mivel nem az volt a szándékom, hogy az összes pénzem új ruhákra költsem. Szerencsére gyorsan sikerült találnom magamnak két nadrágot és blúzokat. Örültem, hogy ilyen hamar végeztem, és már éppen el akartam hagyni a plázát, amikor olyat pillantottam meg, amire nem számítottam.

Köszönet!

Sziasztok!
Lezárult Dark Angel oldalán a szavazás, ahol a Holdfény című novellámat olvashattátok! Nagyon szépen köszönöm, azoknak, akik szavaztak rám, és ezzel 2. helyezést érhettem el.



A következő fejezetet valószínűleg hétfőn fogom tudni felrakni, mert a hétvégén nem leszek otthon.
Sajnos most nem tudok gyakrabban frisselni heti egynél, mert egy hónap múlva érettségizek, és rengeteget kell rá tanulni. Ráadásul még ezen kívül is millió tanulnivaló van.

xoxo, Vicky11

Határtalan szerelem - 1. fejezet

Sziasztok! Szeretnék mindenkit még egyszer megkérni, hogy szavazzon rám itt: http://moonlight-darkangel.blogspot.com/2010/08/vicky11-irasa.html
Jó olvasást!

Határtalan szerelem – 1. fejezet

Hat hónap telt el azóta, hogy elhagytam Amerikát. Hat szörnyű hónap. Edward és a családja nem jelentkezett azóta, hogy a repülőtéren elbúcsúztam tőlük. Vagyis Edward tényleg megtette, amit mondott. Azt akarja, hogy felejtsem el..

Kezdetben próbáltam felvenni velük a kapcsolatot, de sehogy sem sikerült. A mobiljaikat soha nem vették fel, és amikor Brownékat felhívtam, ők azt mondták, hogy már elköltöztek. Viszont arra, hogy elfelejtsem, gondolni sem tudtam. Hogyan is tudnám elfelejteni? Azonban az is lehet, hogy Ő felejtett el engem. Miért is ne? Nem csodálkoznék rajt, ha talált volna magának valaki mást, aki jobb nálam.

Most Angliába készülök ösztöndíjasként egy egyetemre. Az utóbbi időben állandóan csak tanultam, így a gimnázium legjobbjaként végeztem, miközben mellette még munkát is vállaltam. Nagyon jó volt, hogy leköthettem magam, mivel így esténként olyan fáradt voltam, hogy csak beestem az ágyba, és azonnal aludtam is. Miután hazajöttem Forksból, állandóan csak a telefont figyeltem, és vártam, hogy megszólaljon, vagy a konyhában ültem, és ajtót bámultam, arra számítva, hogy mindjárt becsenget Edward. Ám az éjszakák sem voltak mindig ilyen egyszerűek. Néha nem voltam annyira fáradt, és bárhogy próbáltam is nem jött álom a szememre. Ilyenkor szokott még eszembe jutni Edward és a családja.

Nem tudom, milyen lenne újra látni őket. Főleg, ha Edwardnak tényleg van valakije. Ám most abban sem vagyok biztos, hogy meg tudnék neki bocsájtani. Hiába szeretem még mindig ugyanúgy, ő akkor is nagyon megbántott. Lehet, hogy még az is jobb lenne, ha tudnám, hogy már nem szeret, de így kétségek közt élni, és nem tudni, hogy miért nem akar velem beszélni, a legszörnyűbb. Hónapokig úgy éltem, mint egy élő halott, csak a szüleim és a barátaim tartották bennem a lelket. Az ő támogatásuknak köszönhetem, hogy eddig sikerült eljutom.

Vártam már az indulás napját, viszont nagyon emlékeztetett a néhány hónappal korábbira, és így még több fájó emléke jutott újra eszemben, mint általában. Azonban volt néhány hatalmas különbség a mostani és az ezelőtti út között. A legnagyobb, hogy most Jacob Black, a legjobb barátom, és legmegbízhatóbb támaszom is velem tart. Ő volt az, akit akkor is felhívhattam, amikor éjjelente nem tudtam aludni. Nagyon megszerettem Jacobot, de nem úgy, ahogy ő engem. Én mindig csak barátként vagy testvérként tudok majd gondolni rá, és nem viszonozhatom az érzelmeit. És úgy tűnt ezt ő meg is érti, és nem erőlteti a szerelmet, amiért nagyon hálás vagyok. Tudom, hogy Edwardot soha nem leszek képes elfelejteni. Ha egyszer mégis találok majd valakit, akibe szerelmes leszek, akkor sem fogom úgy szeretni, mint Edwardot. De most még azt sem tudom elképzelni, hogy Edward nélkül kelljen élnem, nemhogy egy másik férfit szeressek. Lehetetlen így elképzelni magam.

Ám a szüleim szerint jót tesz majd a környezetváltozás, ezért is erősködtek annyira, hogy Angliába költözzek. Sejtettem, hogy mennyire félthetnek, de a legjobbat akarják nekem. Ráadásul kicsit meg is nyugodtak, mikor megtudták, hogy Jacob is velem jön.

Jacob úgy döntött, hogy egy évet kihagy, mielőtt elkezdené valamelyik főiskolát, inkább dolgozik és utazgat egy kicsit. Ám amikor meghallotta, hogy én hova megyek, azonnal velem akart jönni.

A másik különbség pedig az, hogy most nem egy ismerőshöz vagy rokonhoz megyek, hanem egy bérelt lakásba, ahol csak Jake és én fogunk lakni. A lakás nem túl nagy, de egész olcsó, így ha majd elkezdünk dolgozni, Jacobbal ketten is ki tudjuk fizetni a lakbért. Az első hónapot a szüleink kifizették nekünk, hogy ne erre menjen el az eddig összespórolt pénzünk, viszont mi nem szeretnénk, ha a szüleink állnák a költségeinket, ezért mindketten dolgozni fogunk majd.

- Bella, minden rendben? – kérdezte anya aggódva. Állandóan attól tartottak, hogy megint olyan leszek, mint az első hetekben, amit itthon töltöttem az utazásom után.

- Persze, jól vagyok, csak kicsit elgondolkoztam. – Még egy mosolyt is erőltettem hozzá az arcomra. Ez persze nem sikerült túl jól, mivel nem vagyok valami nagy színésznő, de anyut azért megnyugtatta.

- Jacob telefonált. Azt mondta fél órán belül itt lesz.

- Rendben, én már kész vagyok.

Tehát fél óra, és elkezdhetem az új életemet. Az új életem, amiben remélem, hogy Edward is jelen lesz. Azonban ezt a reményt már akkor elvesztettem, amikor hónapokig hiába vártam a hívását, vagy a megjelenését. De ahogy Jacob is mondaná, nem érdemes a múltra gondolni, hiszen nemsokára hatalmasakat fogunk bulizni együtt, és remekül fogunk szórakozni. Én csak remélni tudtam, hogy így lesz, de ha vele voltam rám is átragadt optimista gondolkodása. Reméltem, hogy ez sokáig így is fog maradni, és idővel enyhülni fog a fájdalom, amit Edward hiánya okozott benne. De mindez egyelőre csak remény, mert még nem érzek semmiféle javulást sem. Viszont az biztos, hogy soha többet nem fogok találkozni Edwarddal, hiszen én semmit nem tudok tenni ennek érdekében, ő pedig nem keres fel. De ahogy mondják a remény hal meg utoljára.

Miközben elkezdtem lehordani a táskáimat az emeltről, hallottam, ahogy Jacob kocsija megáll a felhajtónkon, majd fél perc múlva már hordta is ki a cuccaimat. A szüleink nem kísérnek ki minket a reptérre, majd valamikor elviszik onnan Jacob autóját, amit nem is bánok, mert így talán könnyebb lesz a búcsúzás.

- Indulhatunk? - kérdezte Jacob, amikor minden a kocsijába került.

Bólintottam, hogy igen, majd Renée-hez fordultam.

- Vigyázz magadra, kicsim! Szeretlek – ölelt meg.

- Érezd jól magad, és néha adj jelet magadról! – Kaptam egy atyai puszit Charlie-tól is.

A szüleim ezután elbúcsúztak Jacobtól is, és megígértették vele, hogy vigyázni fog rám. Majd elindultunk új életünk felé, amiben egy boldogabb életet reméltünk magunknak..




Kérlek benneteket, írjatok komikat!

Határtalan szerelem - Prológus

Sziasztok! Hoztam egy kis ízelítőt! Remélem tetszeni fog!

Határtalan szerelem – Prológus

Bella mindent maga mögött hagyott Forksban. A barátait, azt a családot, akit már a sajátjának hitt, és Őt. Edward Cullent, akibe halálosan szerelmes lett. Viszont most egy óceán választja el őket egymástól, ami úgy tűnik túl nagy akadályt jelent.

Vajon a szerelmeseknek sikerül átszelniük a köztük lévő távolságot? Túlélheti a kapcsolatuk ezt a megpróbáltatást? Elég erős ehhez az egymás iránt érzett szerelmük?