Határtalan szerelem - 1. fejezet

Sziasztok! Szeretnék mindenkit még egyszer megkérni, hogy szavazzon rám itt: http://moonlight-darkangel.blogspot.com/2010/08/vicky11-irasa.html
Jó olvasást!

Határtalan szerelem – 1. fejezet

Hat hónap telt el azóta, hogy elhagytam Amerikát. Hat szörnyű hónap. Edward és a családja nem jelentkezett azóta, hogy a repülőtéren elbúcsúztam tőlük. Vagyis Edward tényleg megtette, amit mondott. Azt akarja, hogy felejtsem el..

Kezdetben próbáltam felvenni velük a kapcsolatot, de sehogy sem sikerült. A mobiljaikat soha nem vették fel, és amikor Brownékat felhívtam, ők azt mondták, hogy már elköltöztek. Viszont arra, hogy elfelejtsem, gondolni sem tudtam. Hogyan is tudnám elfelejteni? Azonban az is lehet, hogy Ő felejtett el engem. Miért is ne? Nem csodálkoznék rajt, ha talált volna magának valaki mást, aki jobb nálam.

Most Angliába készülök ösztöndíjasként egy egyetemre. Az utóbbi időben állandóan csak tanultam, így a gimnázium legjobbjaként végeztem, miközben mellette még munkát is vállaltam. Nagyon jó volt, hogy leköthettem magam, mivel így esténként olyan fáradt voltam, hogy csak beestem az ágyba, és azonnal aludtam is. Miután hazajöttem Forksból, állandóan csak a telefont figyeltem, és vártam, hogy megszólaljon, vagy a konyhában ültem, és ajtót bámultam, arra számítva, hogy mindjárt becsenget Edward. Ám az éjszakák sem voltak mindig ilyen egyszerűek. Néha nem voltam annyira fáradt, és bárhogy próbáltam is nem jött álom a szememre. Ilyenkor szokott még eszembe jutni Edward és a családja.

Nem tudom, milyen lenne újra látni őket. Főleg, ha Edwardnak tényleg van valakije. Ám most abban sem vagyok biztos, hogy meg tudnék neki bocsájtani. Hiába szeretem még mindig ugyanúgy, ő akkor is nagyon megbántott. Lehet, hogy még az is jobb lenne, ha tudnám, hogy már nem szeret, de így kétségek közt élni, és nem tudni, hogy miért nem akar velem beszélni, a legszörnyűbb. Hónapokig úgy éltem, mint egy élő halott, csak a szüleim és a barátaim tartották bennem a lelket. Az ő támogatásuknak köszönhetem, hogy eddig sikerült eljutom.

Vártam már az indulás napját, viszont nagyon emlékeztetett a néhány hónappal korábbira, és így még több fájó emléke jutott újra eszemben, mint általában. Azonban volt néhány hatalmas különbség a mostani és az ezelőtti út között. A legnagyobb, hogy most Jacob Black, a legjobb barátom, és legmegbízhatóbb támaszom is velem tart. Ő volt az, akit akkor is felhívhattam, amikor éjjelente nem tudtam aludni. Nagyon megszerettem Jacobot, de nem úgy, ahogy ő engem. Én mindig csak barátként vagy testvérként tudok majd gondolni rá, és nem viszonozhatom az érzelmeit. És úgy tűnt ezt ő meg is érti, és nem erőlteti a szerelmet, amiért nagyon hálás vagyok. Tudom, hogy Edwardot soha nem leszek képes elfelejteni. Ha egyszer mégis találok majd valakit, akibe szerelmes leszek, akkor sem fogom úgy szeretni, mint Edwardot. De most még azt sem tudom elképzelni, hogy Edward nélkül kelljen élnem, nemhogy egy másik férfit szeressek. Lehetetlen így elképzelni magam.

Ám a szüleim szerint jót tesz majd a környezetváltozás, ezért is erősködtek annyira, hogy Angliába költözzek. Sejtettem, hogy mennyire félthetnek, de a legjobbat akarják nekem. Ráadásul kicsit meg is nyugodtak, mikor megtudták, hogy Jacob is velem jön.

Jacob úgy döntött, hogy egy évet kihagy, mielőtt elkezdené valamelyik főiskolát, inkább dolgozik és utazgat egy kicsit. Ám amikor meghallotta, hogy én hova megyek, azonnal velem akart jönni.

A másik különbség pedig az, hogy most nem egy ismerőshöz vagy rokonhoz megyek, hanem egy bérelt lakásba, ahol csak Jake és én fogunk lakni. A lakás nem túl nagy, de egész olcsó, így ha majd elkezdünk dolgozni, Jacobbal ketten is ki tudjuk fizetni a lakbért. Az első hónapot a szüleink kifizették nekünk, hogy ne erre menjen el az eddig összespórolt pénzünk, viszont mi nem szeretnénk, ha a szüleink állnák a költségeinket, ezért mindketten dolgozni fogunk majd.

- Bella, minden rendben? – kérdezte anya aggódva. Állandóan attól tartottak, hogy megint olyan leszek, mint az első hetekben, amit itthon töltöttem az utazásom után.

- Persze, jól vagyok, csak kicsit elgondolkoztam. – Még egy mosolyt is erőltettem hozzá az arcomra. Ez persze nem sikerült túl jól, mivel nem vagyok valami nagy színésznő, de anyut azért megnyugtatta.

- Jacob telefonált. Azt mondta fél órán belül itt lesz.

- Rendben, én már kész vagyok.

Tehát fél óra, és elkezdhetem az új életemet. Az új életem, amiben remélem, hogy Edward is jelen lesz. Azonban ezt a reményt már akkor elvesztettem, amikor hónapokig hiába vártam a hívását, vagy a megjelenését. De ahogy Jacob is mondaná, nem érdemes a múltra gondolni, hiszen nemsokára hatalmasakat fogunk bulizni együtt, és remekül fogunk szórakozni. Én csak remélni tudtam, hogy így lesz, de ha vele voltam rám is átragadt optimista gondolkodása. Reméltem, hogy ez sokáig így is fog maradni, és idővel enyhülni fog a fájdalom, amit Edward hiánya okozott benne. De mindez egyelőre csak remény, mert még nem érzek semmiféle javulást sem. Viszont az biztos, hogy soha többet nem fogok találkozni Edwarddal, hiszen én semmit nem tudok tenni ennek érdekében, ő pedig nem keres fel. De ahogy mondják a remény hal meg utoljára.

Miközben elkezdtem lehordani a táskáimat az emeltről, hallottam, ahogy Jacob kocsija megáll a felhajtónkon, majd fél perc múlva már hordta is ki a cuccaimat. A szüleink nem kísérnek ki minket a reptérre, majd valamikor elviszik onnan Jacob autóját, amit nem is bánok, mert így talán könnyebb lesz a búcsúzás.

- Indulhatunk? - kérdezte Jacob, amikor minden a kocsijába került.

Bólintottam, hogy igen, majd Renée-hez fordultam.

- Vigyázz magadra, kicsim! Szeretlek – ölelt meg.

- Érezd jól magad, és néha adj jelet magadról! – Kaptam egy atyai puszit Charlie-tól is.

A szüleim ezután elbúcsúztak Jacobtól is, és megígértették vele, hogy vigyázni fog rám. Majd elindultunk új életünk felé, amiben egy boldogabb életet reméltünk magunknak..




Kérlek benneteket, írjatok komikat!