Az óceánon túl - 12. fejezet

12. fejezet

Már három nap telt el azóta, hogy elmondtam Edwardnak a titkomat. Azóta a Cullen család valamelyik tagja folyamatosan szemmel tartja Nicole-t és a családját. Én is már szinte házi őrizetben érzem magam, mert Alice vagy Edward mindig velem van – ami persze nem baj, mert is legalább többet lehetek együtt Edwarddal.

Azonban semmi sem történt ez idő alatt. Alice folyamatosan figyelte Nicole jövőjét, de nem látott semmi veszélyt sem közeledni. Persze Nicole semmit sem sejtett arról, hogy mi történik körülötte. Edward megpróbál rávenni, hogy mondjak el mindent neki is, ám attól félek, hogy ettől ismét megromlana a viszony Nicole és köztem, ráadásul ő is bolondnak tartana.

Miközben befejeztem a reggeli teendőimet és elindultam a konyhába, Nicole-lal futottam össze a lépcsőnél.

- Szia! Ma is Edwarddal mész suliba? – kérdezte.

- Igen! Miért? – nem értettem miért kérdezte ezt meg, mivel eddig még soha nem érdekelte.

- Lenne egy kérésem! Öhm… bemehetnénk a szobádba? – nagyon kíváncsivá tett Nicole viselkedése, ezért gyorsan elindultam a szobám felé. – Szóval arról lenne szó, hogy lenne egy randim ma Port Angelesben, de anyuék biztos nem engednének el. Ezért azt találtam ki, hogy mondhatnád azt a szüleimnek, hogy én ma délután valamilyen iskolai programra megyek, de te nem tudod, hogy mi az és én is csak ma tudtam meg, ezért nem szóltam nekik.

- De miért vagy benne olyan biztos, hogy nem engednének el, ha megkérdezed őket? – nem nagyon tetszett ugyanis az az ötlet, hogy hazudjak Brown-éknak.

- Igazából, azért, mert még én sem ismerem a fiút. Interneten ismerkedtünk meg, és ez lenne az első találkozásunk. De biztos vagyok benne, hogy nem engednének el egyedül a városba.

Úgy tűnt, Nicole nagyon szeretne elmenni erre a randira, viszont én sem nagyon bíztam ezekben a netes ismerkedésekben, mert rengetek csalóról, és olyan emberről hallani, aki átveri az embereket.

- Bella! Könyörgöm… segíts nekem! Tudod, hogy sosem kérnék tőled ilyet, ha nem lenne fontos – könyörgött Nicole.

- Rendben, de ne érj haza túl későn, mert akkor el kell mondanom a szüleidnek.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - hálálkodott Nicole, és a nyakamba ugrott. – Nem is tudom, hogy háláljam meg.

- Mondjuk vigyázz magadra – intettem óva, de tudtam, hogy úgysem eshet semmi baja, mivel az egyik Cullen oda is elkíséri.

- Rendben, és még egyszer köszönöm – mondta, majd leszaladt a lépcsőn, és a konyha helyett egyenesen kiment a kocsijához.

Amire én kiértem, Nicole már régen elment, és Edward Volvója állt a kocsija helyén. Azonnal beszálltam mellé, és ő el is indult az iskola felé.

- Ugye ma is vigyáz valaki Nicole-ra? - kérdeztem a biztonság kedvéért.

- Igen, úgy tudom, hogy ma Rosalie a soros. De miért kérdezed?

- Mert Nicole megkért, hogy falazzak neki. Bement Port Angelesbe, mert randija van. De nekem ez nem nagyon tetszik. Mi van, ha most fog vele történni valami és Rosalie nem veszi észre? Akkor az csak az én hibám lenne.

- Bella! Figyelj! Nem fog semmi sem történni Nicole-lal, mert vigyázunk rá. És ha netalán tán mégis történne valami, akkor sem a te hibád lenne. De biztos, hogy nem lesz baj, amíg vigyázunk rá. Azonban ha elmondanád neki az igazat, akkor könnyebben rá tudtad volna beszélni, hogy ne menjen el egy idegennel.

- Tudod, hogy úgysem mondom el neki, és ne is próbálj meggyőzni.

Az iskolában az órák nagyon lassan teltek, és reménykedtem benne, hogy Nicole felhív, de nem tette, ezért mielőtt bementem volna az ebédlőbe, gyorsan felhívtam. Csakhogy Nicole nem vette fel, sőt, ki is volt kapcsolva. Hirtelen félelem öntött el, és berohantam az ebédlőbe, hogy Edwarddal vagy Alice-szel beszéljek. Ám egyiküket sem láttam az asztaloknál, amitől még rosszabb érzés kerített a hatalmába. Vajon Nicole-lal történt valami? Mi van, ha mégis igazak az álmaim? Miért nincs itt Alice? És Edward? Az biztos, hogy már nem órán vannak, hiszen már itt vannak azok is, akikkel együtt lennének. De akkor miért nincsenek itt? Ha bármi baja lesz Nicole-nak, akkor azért csakis én leszek a felelős. Miért mentem bele egyáltalán abba, hogy hazudok a szüleinek? Ha nem egyezek bele, akkor most ő is itt ülne, és nem valahol messze, az életét kocáztatva. És mi van, ha nem azért nincsenek itt Edwardék, mert Nicole veszélyben van? – szólat meg egy másik hang a fejembe. Lehet, hogy van erre valami egészen egyszerű magyarázatuk, és én meg egyből a legrosszabbra gondolok. De akkor is. Legalább felhívhatott volna Edward. Vagy küldhetett volna egy sms-t. De így, nem tudok nem aggódni. De mit csinálhatnék most? Ha hazamennék, Brownék rögtön tudnák, hogy valami nincs rendben, viszont, ha nincs igazam, akkor feleslegesen ijeszteném őket halálra. Ráadásul ha most eltűnnék, mindenki azt hinné, hogy Edwardékkal mentem el. Tehát nem maradt más választásom, mint megvárni az órák végét, és utána gyorsan megkeresni a Culleneket.

És így is tettem. Megvártam, míg minden órámnak vége, és után egyenesen a Cullen ház felé vettem volna az irányt, mivel hiába hívtam egész nap Nicole-t, Edwardot, vagy Alice-t, vagy bármelyik testvérüket, senki nem vette fel a telefont. Még Carlise-t is felhívtam a kórházban, de vele sem tudtam beszélni. Ezért az óráimról szinte semmire nem emlékszem, mert csak ültem és néztem ki a fejemből, és közben azon gondolkoztam, hogy mi lehet Nicole-lal. Most sajnáltam csak igazán, hogy nincs autóm, de elhatároztam, hogy miután hazaérek, kölcsönkérem Amber autóját, és azzal megyek el Cullenékhez. Habár kicsit féltem a kocsikázástól, mivel még sohasem mentem végig egyedül azon az erdei úton, főleg nem autóval. Sőt az autó még csak nem is az enyém, hanem Amberé. Ezért egész úton lassan hajtottam, de végig Nicole járt a fejemben. Már nagyon örültem, hogy elértem a házat, mert ha még sokáig kell várnom arra, hogy beszélhessek valakivel, biztos, hogy megörülök.

Mielőtt az ajtóhoz értem volna, Esme már ott is termett, és kinyitotta előttem.

- Szia Bella! De jó, hogy ideértél. Alice mondta, hogy el fogsz jönni. Gyere be és mindent elmesélünk – mondta Esme, és betessékelt a házba. A nappaliban Rosalie a kanapén ült, és a falat bámulta. Ám amikor beléptem bocsánatkérően rám pillantott, de nem szólalt meg.

- Mi történt? Miért nem tudtalak egész nap elérni titeket? Hol van Alice és Edward? – záporoztak belőlem a kérdések, és a legfontosabbat hagytam legutoljára. – Mi történt Nicole-lal?

- Bella, kérlek, nyugodj meg. Mindent el fogok mondani, csak légy szíves ülj le – nyugtatgatott Esme, de ettől csak még rosszabb lett. Ha már megnyugtatással kezdi, akkor annak nem lehet jó vége. – Nagyon sajnálom kicsim, de Nicole eltűnt. Rosalie csak egy pillanatra tévesztette szem elől, és annyi idő elég volt, hogy nyoma vessze. Edward, Alice és a többiek az ő keresésére indultak, és ezért nem telefonáltunk.

- De hogy tűnhetett csak így el? – szóltam közbe.

- Ezt mi sem értjük. Rosalie éppen Alice-szel beszélt telefonon, de mivel nem mehetett túl közel hozzá, szem elől tévesztette. Viszont van még valami – mondta Esme. – Rosalie megérezte két idegen vámpír illatát is a közelben, ezért azt feltételezzük, hogy valamilyen közük van Nicole eltűnéséhez. Edwardék már el is indultak utánuk, viszont Alice nem lát semmit. Sajnos még Nicole jövőjét sem, mivel Carlisle szerint valamelyikük képessége blokkolja Alice erejét.

- Bella, én annyira sajnálom. Fogalmam sincs, hogy történhetett ez – vágott közbe Rosalie.

- Semmi gond Rosalie. Ez csakis az én hibám. ne okold magad emiatt, nem te tehetsz róla – nyugtattam meg. – Ha én nem megyek bele abba, hogy falazok neki, akkor el sem megy Port Angelesbe, és nem történik meg mindez. Úgyhogy ne hibáztasd magad, mert csakis én tehetek róla.

- Bella, kérlek, ezét hagyd abba. Erről senki nem tehet – kezdte Esme, mikor egy közeledő autó hangját hallottuk meg, bár valószínű, hogy ők már régebben észrevették.

Ám mihelyt az autó megállt, Rosalie az ajtónál termett és ott várta meg Emmett-et. Biztos voltam benne, hogy egy néma párbeszédet folytatnak, viszont túl gyorsan és halkan beszéltek ahhoz, hogy az én gyenge emberi fülem is érzékelhesse.Emmett nyomában rögtön belépett Edward is, és olyan gyorsan odaért hozzám, hogy én észre sem vettem, és már magához is ölelt.

- Sajnálom Bella! Igazad volt. Nem kellett volna Nicole-t egyedül beengednünk a városba. De nem kell aggódnod meg fogjuk találni. Ígérem.

- Nem kell semmiért sem bocsánatot kérned, mert nem a te hibád. És nem is a tiétek - fordultam a többi Cullen felé, akikhez Carlisle is csatlakozott. – Ezért egyedül én vagyok a hibás.
Edward torkát erre egy halk morgás hagyta el, és hideg kezével maga felé fordította az arcomat.

- Isabella Swan! Ezt nem akarom még egyszer hallani a szádból. Nem teheted magad felelőssé olyas valamiért, amihez nincsen semmi közöd.

- De … - szakítottam volna félbe.

- Semmi de! Nem te tehetsz róla, és ezt mindenki tudja. Attól, hogy neked volt egy álmod, az csak segített nekünk, mert így legalább eddig tudtunk vigyázni Nicole-ra. Sokkal nagyobb az esélyünk arra, hogy megtaláljuk. Az meg, hogy egy teljesen idegen emberrel akart találkozni, az ő döntése volt, ami szintén nem a felelősséged – magyarázta határozottan Edward, és egy kis dühöt is véltem hallani a hangjában.

Mivel nem akartam most vitatkozni vele – még úgy sem, hogy igazam van – inkább másra tereltem a szót.

- Hol van Alice és Jasper?

- Ők Port Angelesben maradtak, hátha találnak valamit, és nemsokára Emmett is visszamegy Rosalie-val. De én itt maradok veled.

Ennek nagyon örültem, és szorosabban megöleltem. Viszont egy valamit nem értette:

- De akkor miért jöttetek minden haza, hogyha most meg mentek vissza?

- Igazából minden nyomot elmosott az eső, amivel kezdhettünk volna valamit. És Emmett is haza akart jönni Rosalie-ért, én meg hozzád. De Alice mindenképpen maradni akart, hátha látomása lesz, és Jasper természetesen nem hagyta magára.

Reméltem, hogy hamarosan tényleg sikerül valami nyomot találniuk, vagy Alice-nek lesz egy látomása, mert én nem tudom, mit csinálnék, ha még egy számomra fontos embert el kellene veszítenem. Szerencsére Edward közelsége egy kicsit javította az állapotom, de most nem bántam volna, ha Jasper is a közelben van.

Az egész délutánt a Cullen házban töltöttem Edwarddal, és Esmével, mivel Carlisle-t behívták a kórházba egy súlyos sérülthöz. Sajnos ez az idő gyorsan eltelt, de semmi hírt nem kaptunk Alice-éktől. Hiába imádkoztam azért, hogy megszólaljon a telefon, az egész végig némán hallgatott.

Azonban nekem is indulnom kellett, ami azzal is együtt járt, hogy hamarosan meg kell mondanom Ambernek és Jack-nek, hogy a lányuk eltűnt. Edward felajánlotta, hogy elkísér, jobbnak láttam, ha egyedül beszélek velük, és nem keverem bele Edwardot is. Ezért egyedül indultam haza Amber kocsijával, és néztem szembe Nicole szüleivel.

Lécci írjatok komikat!