Határtalan szerelem – 3. fejezetA lábam a földbe gyökerezett. Nem akartam hinni a szememnek. Hihetetlen volt a látvány. Először azt hittem, rosszul látok, de már vagy fél perce figyeltem őt, és kezdtem benne biztos lenni, hogy ez a valóság. Habár csak hátulról láttam, mégis tudtam, hogy Edward sétál nem messze tőlem. A bronzvörös hajat senkiével sem lehet összetéveszteni, ráadásul láttam a karján a hófehér bőrét. Ám valami elbizonytalanított. Edward – már ha egyáltalán ő volt az – egy szőke göndör hajú lányt átkarolva sétált. De miért is kellene ettől elbizonytalanodnom? Hát nem arról győzködöm magam hónapok óta, hogy Edward már mást szeret? De igen, pontosan így van. Mégis most olyan hihetetlen. Azonban mi van, ha nem is Edwardot látom? Mi van, ha csak valaki, akit hasonlít rá? Mindenképpen ki akartam deríteni az igazat, ezért utánuk eredtem. Ám sajnos nem jutottam el messzire, mivel egy csoport külföldi turista közé keveredtem, és mire sikerült kikerülnöm őket, már nem láttam sehol sem a fiút és a lányt. Egy ideig még abba az irányba haladtam, amerre utoljára láttam őket, azonban már teljesen elvesztettem a nyomukat. Csalódottan és szomorúan indultam el hazafelé, mert közben eszembe jutott, hogy Jacob valószínűleg már felébredt. Mivel a tegnapi vacsorát kihagytam, úgy éreztem, ki kell valahogy engesztelnem Jacobot, ezért útközben beugrottam egy gyorsétterembe, ahol vettem néhány hamburgert Jacobnak, magamnak meg egy salátát, és hozzá két kávét is. Az ételek nagyon jól néztek ki, és a kávénak is ínycsiklandozó illata volt, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, tettem meg az út hátralévő részét.
Amikor hazaértem, Jacobot a kanapén fekve találtam, amint a tévét nézi.
- Szia! Hoztam kaját – tettem le az asztalra a zacskókat és a poharakat.
- Azt hittem, hogy eltévedtél. Már majdnem hívtam a rendőrséget, hogy keressenek meg. Amúgy kösz – mutatott a hamburgerre, aminek nyomban le is harapta a felét.
Én is fogtam a salátámat, és leültem mellé. Azonban egyáltalán nem voltam éhes, ezért csak ide-oda lökdöstem a zöldségeket.
- Bella, mi bajod? Tudom, hogy valami bánt, szóval ne kertelj! – mondta Jacob, miután már vagy tíz perce ültünk egymás mellett szótlanul.
Igaza volt, tényleg nem tudtam, másra gondolni, csak arra a fiúra, aki pont úgy nézett ki, mint Edward.
- Hát… szóval… abban a plázában, ahol ma voltam, láttam valakit, aki pont úgy nézett ki, mint Edward – hadartam el egy gyorsan.
Jacob szájtátva bámult rám, miközben nyilvánvalóan a megfelelő szavakat kereste.
- Biztos vagy benne? – bökte ki végül.
- Öhm… nem száz százalékosan, de más nem lehetett. A haja… és a bőre…
- Az arcát nem is láttad? – kérdezte, és a hangjából mintha egy kis dühöt hallottam volna ki.
- Nem, de szerintem Ő volt az – jelentettem ki nyomatékosan.
- Bella, szerinted, ha Edward Cullen egy épületben lett volna veled, ő nem vett volna észre téged? Nem kellett volna legalább az illatodat megéreznie? Ha pedig észrevett, miért nem keresett meg, ment oda hozzád, és beszélt veled?
Amint minden egyes szavát felfogtam, rájöttem, hogy igaza van. Edwardnak az ő kifinomult érzékeivel észre kellett volna vennie engem. Azonban az a fiú, akit én a plázában láttam, egyáltalán nem úgy tűnt, mintha keresne valakit. Hihetetlennek tűnt, hogy azt hittem Edwardot látom, mikor biztosan nem ő volt az.
- Valószínűleg igazad van, de olyan jó lett volna…
- Igen, tudom, hogy nagyon hiányzik, de meg kell próbálnod elfelejteni! Sejtem, milyen nehéz lehet, de tovább kell lépned! Most pedig készülj, és indulunk! – Jacob felugrott a kanapéról, én pedig értetlenül bámultam rá.
- Mégis hová megyünk?
- Hát hová mehetnénk? Várost nézni! – felelte mintha egy ötévesnek beszélne. – Itt vagyunk a brit fővárosban, és még semmit sem láttunk. Gyorsan pótolnunk kell a hiányosságokat. Ja, és nem fogadok el nemleges választ!
Tudtam, hogy felesleges lenne Jacobbal vitatkoznom, mert úgyis ő nyerne, ráadásul nekem sem volt kedvem otthon ülni.
Fél óra múlva már az utcákat róttuk, kezünkben egy London térképpel. Remekül éreztük magunkat egész nap. Rengeteg gyönyörű helyre elmentünk, mégis sok minden kimaradt, mert egy nap nem elég mindenre.
- Köszönöm Jacob! – karoltam bele, mikor kijöttünk a gyorsétteremből, ahova vacsorázni mentünk be.
- Tudod, hogy soha nem engedném, hogy szomorú legyél.
Valóban, Jake tényleg megtett mindent, hogy boldog legyek. Nagyon sokat köszönhetek neki, és a legjobb módja, hogy megháláljam a segítségét – ha már szeretni nem tudom – hogyha boldognak látszom. Ezért elhatároztam, hogy mostantól a dolgok jó oldalát nézem, és megpróbálok nem gondolni Edwardra.
Határtalan szerelem – 2. fejezet
A hosszú repülőút végén fáradtan, teljesen kimerülve értük el a leszállás pillanatát. Alig vártam már, hogy vehessek egy forró fürdőt, és lefekhessek aludni. Azonban a sors közbeszólt. Mikor a bőröndjeinket vártuk, az enyém nem volt sehol. Már vagy tizedszerre néztem végig az érkező táskákat, mégsem láttam sehol a sajátjaimat. Már kezdtem nagyon ideges lenni, fogalmam sem volt, hogy mit tegyünk most. Végül az információs pultnál kötöttünk ki, ahol hatalmas sor állt előttünk. Majdnem egy óráig tartott, míg végre sorra kerültünk, ahol a nem túl barátságos nő kiderítette, hogy a csomagjaim az átszállásnál rossz gépre kerültek, és most útban vannak Németországba. Mikor ezt maghallottam, először nem is akartam hinni a fülemnek. Ennyire is csak én lehetek szerencsétlen. Az összes ruhám és minden holmim most több száz kilométerre van tőle. Azonban Jacob biztatásának hála, sikerült kicsit lehiggadnom, és nem azon idegeskedni, hogy milyen állapotban, és mikor kapom vissza a táskáimat.
Azonban mikor megérkeztünk a lakáshoz, és megkaptuk a kulcsainkat jutott csak eszembe, hogy törölközőm sincs.
- Ezen ne aggódj, adok neked kölcsön! – mondta Jacob, és azonnal keresgélni kezdett a cuccai között. Mikor megtalálta, felém dobta, és a törölközővel együtt egy pólót is.
Hálásan néztem rá, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megnyitottam a melegvizet, és vártam, hogy tele legyen a kád. Mikor már a bőrömön éreztem a vizet, és kényelmesen elhelyezkedtem a kádban, éreztem csak igazán, hogy mennyire fáradt vagyok. Néhány perc után azonban úgy éreztem, hogy menten el fogok aludni, ezért inkább megtörölköztem és felvettem azt a pólót, amit Jacob adott. Kicsit nagy volt rám, de legalább kényelmes. Szerencsére a fésűm és a fogkefém a repülőgépen is nálam volt, így most ez nem okozott gondot. És mikor a tükörbe néztem észrevettem, hogy a nyakláncom kicsúszott a póló alól. Azonban mielőtt újra elrejtettem volna, végighúztam rajta az ujjaimat, a betűk gyönyörű ívére koncentrálva. Ez volt az egyetlen, amiről még Jacob sem tudott. Megígértette velem, hogy nem fogom hordani, hanem megszabadulok tőle a fényképpel együtt. Ám én képtelen voltam rá. Úgy éreztem ez az egyetlen, ami még összeköt Edwarddal. Feltéve, ha neki is megvan még a szív másik fele az én nevemmel, mert állítólag Alice csináltatott neki is egyet. Legalábbis a levelébe ezt írta, és mellé egy fényképet is mellékelt a Cullen családról. Ezeket azóta mindig magamnál tartom, nem úgy, mint azt a csipkés hálóinget, amit még szintén a táskámban találtam, és tuti, hogy nem én vettem. Azt azóta sem vettem ki a szekrényemből, mert még rá gondolni is szörnyű, nemhogy viselni.
- Bella, én leszaladok és veszek valami kaját. Neked is hozzak? – hallottam meg hirtelen Jacob hangját az ajtó túloldaláról. Gyorsan a pólóm alá rejtettem a nyakláncot, majd mielőtt válaszoltam, kiléptem az ajtón.
- Igen, nekem is jól esne egy szendvics, mert már kezdek éhes lenni.
- Rendben. Sietek – mondta, majd már ki is lépett a lakásból.
Én az egyik szobába sétáltam, és leültem az ágyra. Most volt csak igazán időm arra, hogy rendesen körülnézzek. A lakás kicsi, de otthonos volt. Az ebédlőt és a nappalit egy légtérben helyezték el, mindössze egy kis asztal székekkel, egy kanapé, egy fotel és egy tévé alkotta a berendezést. A konyha az ebédlőből nyíló kis helyiség volt, amin valamikor ajtó lehetett, azonban ma már egybe van a konyhával. A lakáshoz két hálószoba tartozott, amik – mint a hirdetésben is írták – nagyon kicsik. Csupán csak egy ágy és egy kisebb szekrény fért el bennük, és mivel teljesen egyformák, nem lehetett gond az osztozkodásból. És miközben a lakás legkisebb hibáit és szépségeit elemezgettem, éreztem, ahogy a szemhéjaim egyre jobban elnehezülnek, míg végül álomba nem merültem.
Mikor felébredtem, a fényes napsütés bántotta a szemem. Nem volt olyan szikrázó, mint otthon, mégis zavart, ráadásul hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Néhány percbe telt, míg összerendeztem a gondolataimat. Amikor végre kitisztult a kép, az órára pillantottam. Azonban mikor megláttam, mennyit mutat, majdnem leszédültem az ágyról. A mutatók nyolc óra előtt néhány perccel álltak, ami azt jelenti, hogy átaludtam a tegnap délután felét, és az egész éjszakát is. Reméltem, hogy Jacob nem haragszik meg rám, amiért így elszúrtam az előző napot, és meg sem vártam. Most viszont teljesen kipihentnek éreztem magam, és semmi kedvem nem volt tovább ágyban maradni. Ám mikor fel akartam öltözni, eszembe jutott, hogy most nincs is ruhám, ezért a tegnapit vettem fel, de elhatároztam, hogy ma első dolgom lesz venni magamnak néhányat, mivel nem járkálhatok egészen addig ugyanazokban a ruhákban, amíg meg nem érkeznek a csomagjaim.
Sziasztok! Szeretnék mindenkit még egyszer megkérni, hogy szavazzon rám itt: http://moonlight-darkangel.blogspot.com/2010/08/vicky11-irasa.html Határtalan szerelem – 1. fejezet
Hat hónap telt el azóta, hogy elhagytam Amerikát. Hat szörnyű hónap. Edward és a családja nem jelentkezett azóta, hogy a repülőtéren elbúcsúztam tőlük. Vagyis Edward tényleg megtette, amit mondott. Azt akarja, hogy felejtsem el..
Kezdetben próbáltam felvenni velük a kapcsolatot, de sehogy sem sikerült. A mobiljaikat soha nem vették fel, és amikor Brownékat felhívtam, ők azt mondták, hogy már elköltöztek. Viszont arra, hogy elfelejtsem, gondolni sem tudtam. Hogyan is tudnám elfelejteni? Azonban az is lehet, hogy Ő felejtett el engem. Miért is ne? Nem csodálkoznék rajt, ha talált volna magának valaki mást, aki jobb nálam.
Most Angliába készülök ösztöndíjasként egy egyetemre. Az utóbbi időben állandóan csak tanultam, így a gimnázium legjobbjaként végeztem, miközben mellette még munkát is vállaltam. Nagyon jó volt, hogy leköthettem magam, mivel így esténként olyan fáradt voltam, hogy csak beestem az ágyba, és azonnal aludtam is. Miután hazajöttem Forksból, állandóan csak a telefont figyeltem, és vártam, hogy megszólaljon, vagy a konyhában ültem, és ajtót bámultam, arra számítva, hogy mindjárt becsenget Edward. Ám az éjszakák sem voltak mindig ilyen egyszerűek. Néha nem voltam annyira fáradt, és bárhogy próbáltam is nem jött álom a szememre. Ilyenkor szokott még eszembe jutni Edward és a családja.
Nem tudom, milyen lenne újra látni őket. Főleg, ha Edwardnak tényleg van valakije. Ám most abban sem vagyok biztos, hogy meg tudnék neki bocsájtani. Hiába szeretem még mindig ugyanúgy, ő akkor is nagyon megbántott. Lehet, hogy még az is jobb lenne, ha tudnám, hogy már nem szeret, de így kétségek közt élni, és nem tudni, hogy miért nem akar velem beszélni, a legszörnyűbb. Hónapokig úgy éltem, mint egy élő halott, csak a szüleim és a barátaim tartották bennem a lelket. Az ő támogatásuknak köszönhetem, hogy eddig sikerült eljutom.
Vártam már az indulás napját, viszont nagyon emlékeztetett a néhány hónappal korábbira, és így még több fájó emléke jutott újra eszemben, mint általában. Azonban volt néhány hatalmas különbség a mostani és az ezelőtti út között. A legnagyobb, hogy most Jacob Black, a legjobb barátom, és legmegbízhatóbb támaszom is velem tart. Ő volt az, akit akkor is felhívhattam, amikor éjjelente nem tudtam aludni. Nagyon megszerettem Jacobot, de nem úgy, ahogy ő engem. Én mindig csak barátként vagy testvérként tudok majd gondolni rá, és nem viszonozhatom az érzelmeit. És úgy tűnt ezt ő meg is érti, és nem erőlteti a szerelmet, amiért nagyon hálás vagyok. Tudom, hogy Edwardot soha nem leszek képes elfelejteni. Ha egyszer mégis találok majd valakit, akibe szerelmes leszek, akkor sem fogom úgy szeretni, mint Edwardot. De most még azt sem tudom elképzelni, hogy Edward nélkül kelljen élnem, nemhogy egy másik férfit szeressek. Lehetetlen így elképzelni magam.
Ám a szüleim szerint jót tesz majd a környezetváltozás, ezért is erősködtek annyira, hogy Angliába költözzek. Sejtettem, hogy mennyire félthetnek, de a legjobbat akarják nekem. Ráadásul kicsit meg is nyugodtak, mikor megtudták, hogy Jacob is velem jön.
Jacob úgy döntött, hogy egy évet kihagy, mielőtt elkezdené valamelyik főiskolát, inkább dolgozik és utazgat egy kicsit. Ám amikor meghallotta, hogy én hova megyek, azonnal velem akart jönni.
A másik különbség pedig az, hogy most nem egy ismerőshöz vagy rokonhoz megyek, hanem egy bérelt lakásba, ahol csak Jake és én fogunk lakni. A lakás nem túl nagy, de egész olcsó, így ha majd elkezdünk dolgozni, Jacobbal ketten is ki tudjuk fizetni a lakbért. Az első hónapot a szüleink kifizették nekünk, hogy ne erre menjen el az eddig összespórolt pénzünk, viszont mi nem szeretnénk, ha a szüleink állnák a költségeinket, ezért mindketten dolgozni fogunk majd.
- Bella, minden rendben? – kérdezte anya aggódva. Állandóan attól tartottak, hogy megint olyan leszek, mint az első hetekben, amit itthon töltöttem az utazásom után.
- Persze, jól vagyok, csak kicsit elgondolkoztam. – Még egy mosolyt is erőltettem hozzá az arcomra. Ez persze nem sikerült túl jól, mivel nem vagyok valami nagy színésznő, de anyut azért megnyugtatta.
- Jacob telefonált. Azt mondta fél órán belül itt lesz.
- Rendben, én már kész vagyok.
Tehát fél óra, és elkezdhetem az új életemet. Az új életem, amiben remélem, hogy Edward is jelen lesz. Azonban ezt a reményt már akkor elvesztettem, amikor hónapokig hiába vártam a hívását, vagy a megjelenését. De ahogy Jacob is mondaná, nem érdemes a múltra gondolni, hiszen nemsokára hatalmasakat fogunk bulizni együtt, és remekül fogunk szórakozni. Én csak remélni tudtam, hogy így lesz, de ha vele voltam rám is átragadt optimista gondolkodása. Reméltem, hogy ez sokáig így is fog maradni, és idővel enyhülni fog a fájdalom, amit Edward hiánya okozott benne. De mindez egyelőre csak remény, mert még nem érzek semmiféle javulást sem. Viszont az biztos, hogy soha többet nem fogok találkozni Edwarddal, hiszen én semmit nem tudok tenni ennek érdekében, ő pedig nem keres fel. De ahogy mondják a remény hal meg utoljára.
Miközben elkezdtem lehordani a táskáimat az emeltről, hallottam, ahogy Jacob kocsija megáll a felhajtónkon, majd fél perc múlva már hordta is ki a cuccaimat. A szüleink nem kísérnek ki minket a reptérre, majd valamikor elviszik onnan Jacob autóját, amit nem is bánok, mert így talán könnyebb lesz a búcsúzás.
- Indulhatunk? - kérdezte Jacob, amikor minden a kocsijába került.
Bólintottam, hogy igen, majd Renée-hez fordultam.
- Vigyázz magadra, kicsim! Szeretlek – ölelt meg.
- Érezd jól magad, és néha adj jelet magadról! – Kaptam egy atyai puszit Charlie-tól is.
Sziasztok! Hoztam egy kis ízelítőt! Remélem tetszeni fog!
Bella mindent maga mögött hagyott Forksban. A barátait, azt a családot, akit már a sajátjának hitt, és Őt. Edward Cullent, akibe halálosan szerelmes lett. Viszont most egy óceán választja el őket egymástól, ami úgy tűnik túl nagy akadályt jelent.
