Az óceánon túl - 14. fejezet

14. fejezet
(Edward szemszöge)

Bella már két napja nem tért magához, ezért már mindnyájan nagyon aggódtunk érte. Brownék értesítették Bella szüleit is, akik holnap este fognak megérkezni.

Viszont nem csak Bella állapota volt változatlan. Nicole keresésével sem jártunk túl sok sikerrel. A szülei ugyan bevonták a rendőrséget is, azonban ők még annyit sem tudtak elérni, mint mi. Természetesen azt nem árultuk el nekik, hogy mi számítottunk erre, mivel ezt csak személyesen Bella közölheti velük, ha majd akarja. Ám a dolgunkat az sem könnyítette meg, hogy Alice-nek nem volt semmilyen látomása. Csakhogy ez nem csak Nicole-ra vonatkozik, mivel Bella jövője is eltűnt a szeme elől. Carlisle szerint ez azért van, mert Bella most döntésképtelen a sok gyógyszer hatására. Ettől függetlenül én még mindig ugyanúgy beszélek hozzá, mintha hallana, és reménykedem benne, hogy így is van. Sajnos a vizsgálatok szerint Bella agyának van valamilyen baja, de azt nem tudjuk pontosan, hogy mi is az.

De én nem adom fel a reményt. Bella nagyon erős, és küzdenie kell. Nem hagyhat magamra, mert azt nem bírnám elviselni, és ezt tudja ő is.

A telefonom csörgése szakított ki a gondolataimból.

- Edward, azonnal ide kell jönnöd. Úgy tűnik, jó nyomon vagyunk. Rosalie újra érezte azt a szagot, amit a múltkor is, de most csak az egyik idegen vámpírét. Gyere gyorsan, mert szükségünk van rád és a képességedre! – hadarta el gyorsan Alice. – És Edward, szólj kérlek, Carlise-nak is! – húgom válaszomat meg sem várva lecsapta a telefont, de biztos, hogy már látta is, mit fogok csinálni.

Miután beszéltem Carlise-lal, azonnal indultam is Port Angelesbe. Nem szívesen hagytam magára Bellát, de tudtam milyen fontos neki Nicole.

Ahogy közeledtem húgom felé, már hallottam is a gondolatait, amiben folyamatosan egy látomást ismételgetett. Látomásában egy fekete hajú férfi szerepelt, aki mellett Emmett állt, és fenyegetően nézett rá. Sajnos Alice csak ezt a jelenetet játszotta le újra és újra, ezért nem tudtam mi lesz a folytatása.

A városban szerencsére gyorsan átjutottam, és csatlakoztam a testvéreimhez, akik a városhatárban vártak rám. Ahogy megállítottam az autót, Rosalie-hoz rohantam, mivel ő ismerte fel az idegeneket.

- Rosalie, merre érezted a szagot? És miért nem követtétek? – fordultam a többiekhez is.

- Megvártunk téged, mivel nem tudjuk, hogy vannak-e társai, és hogy veszélyes-e. Viszont a te képességeddel most is sok mindent megtudhattunk róla – magyarázta Jasper.

- Akkor induljunk! Nem akarom tovább vesztegetni az időt. De lehet, hogy már most is későn érkeztünk – mondtam.

Erre olyan gondolatokat hallottam meg Rosalie-tól, amilyeneket még soha ezelőtt. Nővérem ugyanis magát hibáztatta amiatt, ami történt, és lelkiismeret- furdalása volt emiatt. Ám Rosalie még soha nem tanúsított megbánást semmi és senki iránt sem. Úgyhogy ez új volt nekem, de nagyon tetszett ez az oldala. És hogy ezt a tudtára is hozzam, odamentem hozzá, és megöleltem. A többi testvéremet nagyon meglepte a viselkedésem, mivel nem értették, miért ölelgetem Rosalie-t. Ám nekem nem állt szándékomban közölni velük az okát, mivel nővérem megkért.

Viszont egy kérdés még tisztázatlan maradt.

- Alice! Mi szerepelt még a látomásodban a férfin kívül?

- Sajnos semmi más. Mindössze ennyit láttam csak, és ez nagyon idegesít. – mondta húgom.

~Biztos valami baj van a képességemmel. – gondolta Alice.

- Alice, ne rágódj ezen. Már ez is több a semminél. Most már legalább tudjuk, hogy kit kell keresnünk. És ne is vesztegessük tovább az időt – mondtam, majd elindultam Rosalie felé, aki azt a szagot követte, amit akkor is érzett, amikor Nicole eltűnt.

Sokáig azonban hiába kerestünk, nem bukkantunk semmilyen nyomra sem, de egyszer csak érdekes gondolatokat hallottam meg.

~ Hm, mennyi szép fiatal lány van itt. Kár, hogy Fellina megfosztott az elsőtől. Pedig olyan finom illata volt. Biztos a vérének is hasonló íze lett volna – gondolta az idegen.

Azonnal tudtam, hogy jó nyomon vagyunk.

- Várjatok! Azt hiszem hallottam. És éppen azon gondolkodik, hogy egy újabb lányt raboljon el. Ezt meg kell akadályoznunk, és ki kell derítenünk, hogy mit csinált Nicole-lal – mondtam testvéreimnek, akik azonnal követtek is.

A gondolatai alapján egy étteremben volt. Nem is akármilyenben, hanem a város legdrágább, és legnevesebb éttermében. Biztos volt benne ugyanis, hogy az ide járó lányok nem csak szépek, de intelligensek is. Ám mikor már közel jártunk az étteremhez, megérezte a szagunkat, ezért gyorsan elhagyta az épületet. Éppen menekülni akart, amikor mi utolértük, és elkaptuk. Először próbált küzdeni ellenünk, ám belátta, hogy úgy sem győzhet ennyiünkkel szemben, főleg miután meglátta Emmettet.

- Mi a gond? Talán a ti területeteken vadásztam? – kérdezte, az ártatlant játszva.

- Azt hiszem, te is pontosan tudod, mi a gond! Azonnal mondd meg, hogy mit csináltál azzal a lánnyal, aki a héten eltűnt? – tértem rá azonnal a lényegre, és láttam is, hogy tudja, kiről beszélek, mégis megpróbálja majd tagadni. És hogy ezt megelőzzem, gyorsan a szavába vágtam – Felesleges tagadni, úgyis tudjuk, hogy te voltál, és nagyon rosszul jársz, ha nem mondod el most azonnal, amit tudsz – fenyegettem meg, ám húgom egyszer csak ledermedt mellettem, mert látomása volt, amelyben Bella szerepelt. Még mindig a kórházban feküdt, de már nyitva voltak a szemei, és úgy tűnt jól van.

És amint Alice látomása véget ért, már csörgött is a telefonom, amin Carlisle hívott.

- Szia Carlisle! Mi történt?

- Edward, Bella felébredt a kómából, de azonnal ide kell jönnöd – mondta apám aggodalmasan.

- Csak nincs valami baj – kérdeztem, most már én is idegesen.

- Ez nem telefontéma. Inkább majd személyesen elmondom. De kérlek, siess! – ezzel le is tette a telefont.

Mivel a beszélgetést mindenki hallotta, nemcsak én, a testvéreim is tudták, hogy én most nem tudok tovább itt maradni.

~Nyugi öcsi, majd én kiszedek belőle mindent! – mondta gondolatban Emmett, és vigyorogva a tenyerébe bokszolt.

Rettenetes bűntudat gyötört, hogy itt kell hagynom a testvéreimet, de Bella mindennél fontosabb volt nekem. Viszont Jasper megérezte, a bűntudatomat.

- Menj csak, Edward! Mi majd jól elleszünk…öhm? – nézett kérdőn a férfira.

- Fernando vagyok – felelete a férfi. És a név nagyon is illett a kinézetéhez, mivel a fekete haja, és bőrének árnyalata is olyan olaszos volt.

- Igen, Fernandoval – mondta Jasper.

Így, hogy most már tudtam, hogy a testvéreim nem mérgesek rám, és megértenek, könnyebben hagytam ott őket.

Viszont amint beszálltam az autóba, ezek a dolgok már nem voltak olyan fontosak. Csak Bella járt az eszembe. És az, amit Carlisle mondott. Mi az, amit nem mondhat el telefonon. Mi történhetett az alatt a kis idő alatt, amíg nem voltam ott. Vagy talán a kómának lennének a következményei. De az nem lehet, hiszen láttam Alice látomásában, hogy milyen jól van. De akkor mi lehet az, ami nem telefontéma. Mit titkol előlem Carlisle?

Ahogy bekanyarodtam a kórház parkolójába, azonnal megálltam az első szabad helyen, és már rohantam is fel Bella szobájába. A folyosón néhányan mérgesen néztek utánam, és a gondolataik sem voltak sokkal kedvesebbek, de engem ez most nem érdekelt. Csak az, hogy minél előbb odaérjek Bellához, és megtudjam mi a baj. És ettől már csak néhány lépés választott el.

Sziasztok! Sajnálom, de ez most nem lett olyan hosszú fejezet. Viszont, ha kapok tíz komit, akkor szombaton jön a friss. :D