Az óceánon túl - 1. fejezet

Mikor reggel felébredtem még nem gondoltam, hogy ez lehet életem legjobb napja. Mint minden reggel, ma is elvégeztem a reggeli teendőimet és iskolába indultam. Máshol éppen beköszöntött a tél, azonban ezt nálunk csak annyiban lehetett észrevenni, hogy a szokásos kánikula helyettt most néhány fokkal hidegebb volt. Azonban még így sem csökkent a hőmérséklet huszonöt fok alá.
Úton az iskolába, mialatt azon gondolkoztam, hogy még soha nem láttam havat, csak képen, eszembe jutott, hogy édesanyám különleges szülinapi ajándékot ígért nekem még egy hónappal ezelőtt, amit ma végre meg is fogok kapni. Nem tudom, mire gondolhatott, de ma végre kiderül. Habár nem nagyon szeretem az ajándékokat, de már nagyon furdalja az oldalamat a kíváncsiság.
Mialat ezen elmélekedtem odaértem a sulihoz. Sajnos nekem még nincs saját kocsim, ezért gyakran járok busszal vagy biciklivel, de mivel ma van a szülinapom, anya megengedte, hogy ma az ő autójával jöjjek. Imádom ezt a kis kocsit és remélem, hogy majd egyszer nekem is lesz egy ilyenem. Anyuval szinte mindenben különbözik az ízlésünk, de mindketten első látásre beleszerettünk ebbe a Wolksvagen bogárba. Ráadásul nekem nagyon praktikus is, mert a parkolás nem az aerősségem, úgyhogy most is a legnagyobb helyet kerestem meg, és óvatosan beálltam oda.
Amikor kiszálltam az autóból, láttam, hogy a összes barátom, az ajtónál vár, kivéve egyet. Jacobot, a legjobb barátomat sehol nem láttam, pedig meg szerettem volna hívni a szülinapi partimra, amiről és is csak ma reggel szereztem tudomást. Amikor reggel lementem a konyába, akkor láttaam meg a kis cetlit a hűtőn, amiből kiderült, hogy Renée csak Jacobot nem tudta elérni, és remélte, hogy majd én meg tudom hívni. És nem csak ő, én is ebben reménykedtem.
Abban azonban biztos vagyok, hogy csak azért nem szólt nekem anyu előbb a buliról, hogy ne tudjam lemondani. De végül is igaza volt, mert úgyis ezt tettem volna, és egyébként is most már mindegy.

- Sziasztok! Nem tudjátok hol van jaob? kérdeztem azonnal a többiektől, ahogy odaértem hozzájuk.

- Nem. - vágta rá azonnal david, ami egy kicsit furcsa volt, mert ő mindig tudta, hogy hol van Jake, ugyanis csak ők ketten átak be a városi gimibe.

- Tegnap valami olyasmit mondott, hoyg ma egész nap nem ér rá, mert az apjával kell valahova mennie.- felelte Elizabeth.

- Ez különös. Nekem erről nem is szólt, de azért remélem, hoyg nincs semmi gond Billy-vel - mondtam. Bár igazából nagyon szomorú voltam, hogy pont ma nem lehetek Jacobbal. Tudom, hogy a többi barátom is velem lesz, de az nem ugyanaz. Jake-kel mindig is sokkal jobban érezetm magam, mint bármelyik barátommal vagy barátnőmmel.

És ő az egyetelen, aki tudja a titkomat.

Ezután a napom nagyon lassan telt és már azt hittem, hogy sosem érnek véget az órák. Ráadásul még az esti parti is visszavan. A barátaminak perszse nem mondtam el, mit gondolok a buliról, de azért egy kicsit dühös voltam, amiért anya a hátam mögött szervezkedett.
Azonban amikor hazaértem, kisebb sokk fogatodott. Az étkezőből és a nappaliból valaki hihordta az asztalt és a székeket, és mindenhol lufik, poharak és kis szendvicsek voltak, pedi g a buli csak három óra múlva kezdődött.

- Anya...apa? - szólíottam őket, amikor kicsit magyamhoz tértem.

- Itt vagyunk a konyhában, kicsim. Menj fel és készülödj, mert nemsokára megérkeznek az osztálytársaid- válaszolta Renée.

Mivel nem értettem, mit csinálhatnak még mindig a konyhában, és hogy apu miért van már itthon, odamentem hozzájuk. Amikor beléptem a konyhába, és megláttak, hogy még ott is minden tele van kajával, olyan érzésem támadt, hogy anyám már megint túlzásba esett.

- Anyu, hány embert hívtál meg? - kérdezetem idegesen.

- Ne aggódj, szívem, nem túl sokat. Csak néhány barátodat az iskolából.

Na ez nem hangzik valami túl jó, ha már így kezdi a mondatot.

- Ponosan mit jelent az a "néhány"?- folytattam a kérdezősködést.

- Hát... pontosan nem tudom, de most már úgysem tudsz semmit sem tenni ellene - felelte, miközben rám mosolygott, és látszott rajta, mennyire örl neki, hogy sikerült megszervezni a bulit.

Felmentem a szobámba, hogy ott ki tudjam dühöngeni magam, mivel azt még könnyeben el tudtam volna viselni, hogy csak a legjobb barátaim jönnek el, de most már biztos vagyok benne, hogy nem így lesz.
Sokáig nem csináltam semmi mást, csak az ágyamon feküdtem, zenét hallgattam, és a plafont bámultam. Azonban fél órával a buli kezdete előtt Renée bejött szólni, hogy mindjárt megérkeznek a vendégek, így én is lementem a nappaliba, hogy ott tudjam fogatdni őket.
Elsőkéne Elizabeth, David és Julie érkeztek
.
- Boldog születésnapot! - köszöntött elsőként Elizabeth, majd a kezembe nyomott egy nagy dobozt.

- Köszönöm szépen!

-Boldog szülinapot!- mondta egyszerre David és Julie, amin mindketten nagyon jót nevettek, majd átadták az ajándékokat.

- Köszönöm - mondtam nekik is.

Ezután még megérkezett majdnem a fél osztály és még néhányan másik osztályokból. Szerencsére, nem is lettek olyan sokan. Ilyenkor örültem csak igazá n annak, hogy nem is olyan nagy a házunk.

- Soha nem fogod kitalálni, mi történt. - támadott le Julie, és fülig érő szájjal mosolygott, mint ahogy egész este is.

- Akkor jobb lesz, ha te mondod el.- mosolyogtam vissza rá.

- David végre elhívott randizni. Els tudom hinni. Már nagyon régóta erre vártam. - lekendezett, és én is vele örültem.

- Gratulálok! - öleltem meg. - Már réppen itt volt az ideje. - Julie-nak már azóta tetszett David, amikor a fiú két éve beiratkozott a gimibe.

Sokáig hallgattam még Julie terveit a randira, és hogy hogyan történt a meghívás, ám egyszer csak kibukott belőlem a kérdés:

- Nem találkoztál ma Jacobbal?

- Sajnálom...- kezdte julie, de ekkor lekapcsolódtak a lámpák és mindenki a konyha felé fordult, mert onnan jött az egyedüli világosság.

Majd egyszerre énekelni kezdték a "Boldog szülinapot", és én ekkor láttam meg ki is közeledik felém a tortával...