Az óceánon túl - 5. fejezet

Ahogy leszálltam a gépről és a váróba értem, azonnal felismertem Brown-ékat. Nem messze a bejárattól álltak és már engem vártak. Az egész család kijött elém a repülőtérre, és minden izgatottnak tűntek, kivéve Nicole-t, aki mp3 lejátszóval a füléven, unott képpel üldögélt az egyik széken. Amber és Jack pontosan úgy néztek ki, mint a képen, így biztos voltam benne, hogy ők azok, ezért miután megszereztem a csomagjaimat, feléjük vettem az irányt. Amikor ők is megpillantottak engem boldog mosoly villant fel az arcukon. Azonban míg Lisa izgatottan magyarázott valamit édesapjának, addig Nicole csak a szemeit forgatta, de miután anyja mondott neki valamit, ő is felállt és csatlakozott a családjához.

- Jó napot! Isabella Swan vagyok – mutatkoztam be nekik – de mindenki csak Bellának szólít.

- Szia Bella! Örülök, hogy megismerhetlek – nyújtotta a kezét Mr. Brown.

- Én is örülök, Mr. Brown.

- Oh, kérlek tegezz minket nyugodtan. Most úgyis egy ideig együtt fogunk lakni – mondta Mr. Brown, mire Nicole felől halk morgolódás hallatszott.

- Rendben, köszönöm – feleltem és tényleg örültem neki, mert így sokkal kényelmesebb lesz a társalgás.

- Szia, Bella! Isten hozott - nyújtotta a kezét Amber is. – Ők itt a lányaink Lisa és Nicole.

- Sziasztok – köszöntem nekik is.

- Helló! – mondta Nicole.

- Szia – felelte Lisa egy kicsit megszeppenve.

- Szerintem indulhatunk is. Van még más csomagod? – kérdezte Jack, a két nagyobb poggyászomra és a kisebb válltáskámra nézve.

- Nem, nincs. Ez az összes.

Az autóban Forks felé Lisa ült mellettem, akinek minden bátortalansága elszállt, és egész úton mesélt nekem. Sokszor fogalmam sem volt, miről csacsog, mégis jó volt tudni, hogy legalább egy valaki örül az érkezésemnek. Viszont úgy tűnk a nővére egyáltalán nincs feldobódva az érkezésemtől, mert egyszer sem szólalt meg.

Az autóút nagyon hosszúnak tűnt, még úgy s, hogy egy ismeretlen területen voltam, ahol nézelődhettem. Ezt is tettem, ám mikor elkezdett zuhogni az eső, nem lehetett tíz méternél távolabb látni, kicsit unalmassá vált. Tudtam, hogy ha ide jövök, ez várható ezen a tájon, de nem gondoltam, hogy tényleg ennyire hideg van, ráadásul Lisa szerint holnap már havazni fog.

Az alatt a kis idő alatt, amíg nézelődni tudtam, láthattam, hogy milyen egyhangúan néz ki minden a sok eső miatt. Amikor Jack megállt a házuk – gondoltam máshol nem állna most meg – felhajtóján már nem esett annyira, így alaposabban meg tudtam figyelni a házat. Szép, családias kis épület, ami nem is annyira kicsit, de mivel a második szint a padlástérben van, ez nem annyira feltűnő.

Jack segített kiszedni a csomagjaimat a kocsiból, és ezalatt Amber kizárta a ház ajtaját – ami mögött Nicole azonnal el is tűnt – hogy könnyen be tudjuk cipelni a táskáimat.
A ház belülről is nagyon szépen be volt rendezve, és nagyon otthonosnak tűnt. A nappali és az étkező nem volt túl nagy, de egy családnak éppen megfelelő. Viszont amikor Lisa megmutatta a konyhát, nagyon elcsodálkoztam. A helyiség hatalmas volt, és gyönyörű, modern tárgyakkal rendezték be.

- Ez itt az én birodalmam – hallottam Amber hangját a hátam mögül. – Lisa, szerintem most hagyjuk Bellát kicsomagolni, és majd után megmutatjuk neki az egész házat – mondta Amber a lányának.

- Rendben, anya – egyezett bele Lisa, de már vezetett is tovább. –Gyere Bella, megmutatom a szobádat – húzott a lépcső felé.

Egy hosszú, fa lépcsőn haladtunk végig, ami mellett a falon néhány kép lógott. Amikor a folyosó végnél lévő ajtóhoz értünk Lisa előre engedett és ezt mondta:
- Ez lesz a te szobád. Anyával vettünk bele új széket és asztal, meg egy függönyt, de szerintem nem szép a színe – tette még hozzá.

- Köszönöm, de igazán nem kellett volna ennyi pénzt rám költenetek – fordultam Amber-hez.

- Ugyan, ez semmiség. Csak azt szeretnénk, hogy jól érezd magad nálunk – felelte Amber. – Mi most magadra hagyunk egy kicsit – nézett jelentőségteljes Lisára – és ha valamire szükséged lenne, szólj nyugodtan.

- Ha anya nem figyel, majd visszajövök. Oké? – kérdezet még gyorsan Lisa miután anyja már kiment a szobából.

Bólintottam neki, hogy rendben, és ő már el is tűnt, becsukva maga mögött az ajtót.
Miután magamra maradtam leültem az ágyra, hogy pihenjek egy kicsit, mert biztos voltam benne, hogy kis barátnőm hamarosan visszatér.

A szobában tényleg nagyon új volt a berendezés, és az ágyon is lehetett érezni, hogy nem sokat használták még előttem. A függönynek tényleg nem volt színe, de úgy döntöttem, ezt inkább megtartom magamnak. Néhány percet a szoba tanulmányozásával töltöttem, és megállapítottam, hogy nagyon kényelmes lesz itt, majd nekiálltam kicsomagolni. A szekrény nem volt túl nagy, de mivel nem volt sok vastag ruhám, még úgy sem, hogy egy napot vásárlással töltöttem Jacobbal, könnyen és hamar végeztem a kipakolással mivel vékony ruhát sem hoztam sokat, mert itt mindig hideg van és esik az eső.

Mikor Jacob eszembe jutott, támadt egy kis honvágyam, pedig még csak nemrég étem ide. Nagyon jó lett volna tudni, hogy hogy van, de azt még jobban, hogy komolyan gondolta-e az utolsó mondatát. Igaz, hogy arra kért ne gondolkozzak ezen, de ez lehetetlennek tűnt, főleg, hogy úgy búcsúzott el, hogy várni fog ha hazaérek. Nagyon remélem, hogy mikor majd tényleg hazaérek nem így fogja gondolni.

Töprengésemből Lisa szakított ki, aki egy gyors kopogás után már be is jött a szobába.

- Na végeztél? - támadt rám azonnal.

- Aha.

- Jól van, akkor gyere. Megmutatom az udvart és elmehetünk sétálni is, míg nem esik az eső – indult egyből kifelé. – Bár ehhez meg kell kérdeznem anyát.

Követtem őt egészen a konyháig, ahonnan nagyon finom illatok szálltak, mert Amber már a vacsorát főzte.

- Anya? Elmehetünk Bellával sétálni. Tudom, hogy nem szereted, ha egyedül vagyok az utcán, de most Bella is velem lenne – nézett Lisa anyjára nagy boci szemekkel.

- Persze, menjetek csak – adott engedélyt Amber. – De nem azt mondtam, hogy hagyj Bellát egy kicsit békén, hogy ki tudjon csomagolni? – kérdezte a lányát, de látszott rajta, hogy igazából nem is mérges rá.

- Nem gond, már úgyis végeztem, és engem is érdekelne a környék – szálltam be én is a beszélgetésbe.

- Szóval akkor mi indulhatunk is – húzott megint maga után Lisa. – Szia anya, vacsira jövünk.

Útközben Lisa lelkesen elsorolta a szomszédok nevét, akikből nem volt túl sok, mivel a város szélén lakta, de én mégsem tudtam megjegyezni egyet sem. Amikor már beljebb értünk a városba, sajnos esni kezdett az eső.

Azonban ekkor valami különösre lettem figyelmes. Az út túloldalán egy autó parkolt le, amiből ugyanaz a gyönyörű lány és a nagydarab fiú szálltak ki, akiket a reptéren láttam, ráadásul még két másik ember is volt velük. Az egyik egy alacsony, koboldszerű lány volt, amiknek mégis gyönyörű arca és hollófekete haja volt. A fiú, aki vele volt maga, és sovány volt, mézszőke hajjal. Ők is nagyon hasonlítottak az első kettőre, a bőrük színében, és természetfeletti szépségükben, de semmi másban. Ám mielőtt még tovább mentünk volna, és másfelé nézhettem volna, a fekete hajú lány rám nézett és szélesen elmosolyodott. Nem értettem miért teszi ezt, egy idegennel szemben, és úgy tűnt, hogy el is indulna felém, azonban a szőke hajú srác elkapta a kezét és a bolt felé vezette. Úgy tűnt ezt senki más nem vette észre, rajtam kívül, és Lisa sem úgy tűnt, mintha meglepnék ezek a különös emberek, ezért az a gyanúm támadt, hogy nem csak átutazóban vannak, hanem valahol a közelben laknak.

Mialatt ezen gondolkoztam visszaértünk Brown-ék házához, ahol már megterítve vár az asztal, tele sok finomsággal.
A vacsora jó hangulatban telt, sokat beszélgettünk, és nevettünk. Jack azt mondta, hogy holnap Nicole-lal megyek majd suliba, aminek a lánya nem örült túlságosan, de én azért egy kicsit megnyugodtam, hogy nem egyedül kell mennem első nap.

Azt hittem, este majd nehéz lesz elaludni az új hely és a holnapi iskolakezdés miatt, mégis miután elküldtem az emailt Renée-nek és Charlie-nak, szinte azonnal el is aludtam, de azért az agyam egyik kis zugában, végig ott motoszkált a holnapi nap, és a sok idegen ember, akikkel majd meg kell ismerkednem.





Lécci írjatok komikat, hogy tudjam tetszik - e nektek!!!