Az óceánon túl - 2. fejezet

Jacob lépett be az ajtóm, oldalán a szüleimmel. Mindhárman közelebb jöttek hozzám, majd apám átölelt és ezt suttogta a fülembe:

- Tudtam, hogy Jacob nélkül nem lenne igazán boldog a szülinapod.

- Köszi apu - suttogtam vissza. - Szeretlek.

Miután elengedett, anyám is megölelt és egy borítékot nyomott a kezembe.

- Mi ez? - kérdezem meglepődve, mert észrevettem, hogy valami kicsi tárgy van a papírban.

- Ez itt az ajándékod - feleli mosolyogva. - Na, nyisd ki.

Mikor kinyitottam alig hittem a szememnek. Egy repülőjegyet és egy kulcsot találtam benne.

- Ez egy Seattle-be szóló jegy. Jövő hét péntekre szól - kezdi Renée a magyarázatot.

- Mivel tudtuk, hogy nagyon szeretnél ide eljutni, úgy döntöttünk, hogy négy hónapra Amerikába utazhatsz. Ez alatt az idő alatt a helyi gimibe fogsz járni. Azonban van egy kis probléma - folytatta Charlie. - Sajnos csak egy kis városban sikerült mindezt elintéznünk a tanév közepén. Forksban. De ne izgulj! Nagyon jó ott is a balesti sebészet.

Én csak álltam tátott szájjal, és nem tudtam mit mondjak. Majd szüleim nyakába borultam és sírva fakadtam örömömben, ugyanis már gyerekkorom óta az volt a vágyam, hogy eljussak Amerikába. Azonban míg mások Los Angelesbe vagy New York-ba akarnak utazni, én inkább az északi részeket részesítettem előnyben, mint Vancouver vagy Seattle.

- Nagyon szépen köszönöm - hálálkodtam, mikor már fékezni tudtam könnyeim áradatát.

- Igazán nincs mit Bella - mondta anyám. - Ezt már igazán megérdemelted. De inkább vágd fel a tortádat, mielőtt a vendégeink éhen halnának.

Miután mindenkinek adtam a tortából, Jacobot kezdtem keresni, akit végül a szobámban találtam meg.

- Szia! - mondtam neki, miközben becsuktam magam után az ajtót. Ő az ágyamon ült és nagyon idegesnek tűnt.

- Szia! - köszönt vissza. - Boldog szülinapot!

- Köszi - feleltem egyszerűen, és hirtelen nagyon feszült lettem.

Sokáig ülünk néma csendben, ami már kezdett nagyon kínossá válni, mikor váratlanul Jacob megszólalt.

- Bella, beszélnünk kell! - mondta nagyon komolyan. - Valami nagyon fontosat szeretnék elmondani, de nem szeretnék semmit elrontani.

- Mondd csak el nyugodtan - bíztattam.

- Bella, én szeretlek.

Ez a vallomás nagyon váratlanul ért. Azt sem tudtam, mit mondjak, ezért egy hosszú szünet után Jacob folytatta.

- Nem kell most azonnal válaszolnod - próbált megnyugtatni. - De úgy éreztem el kell mondanom. Igazából nem most, és nem is így akartam közölni. Még a buliba sem akartam eljönni, de apád végül meggyőzött.

- De miért éppen most? Miért nem mondtad már el korábban?- kérdeztem alig hallhatóan.

- Attól féltem, hogy miután megtudod, már nem akarsz a barátom lenni- nézett rám szomorúan.

Amikor így nézett rám nehéz volt rá haragudni, mégsem tudtam neki azt mondani, hogy szeretem.

- Ne aggódj, ha ezután nem szeretnél találkozni velem, akkor megértelek. És ne félj, a titkodat sem mondom el senkinek - ígérte, majd felállt és az ajtóhoz sétált.

- Várj Jacob! - szóltam utána. - Sajnálom. És én egy percig sem kételkedtem benne, hogy bárkinek is elárulnál. De értsd meg kérlek, hogy ez most nagyon váratlanul ért.

- Tudom, és ne haragudj, hogy elrontottam a szülinapodat. Egyébként is én tudok várni- mondta egy kicsit vidámabban.

- Köszönöm - válaszoltam, és együtt indultunk el vissza többiekhez.

Mikor leértünk, meglepődve vettem észre, hogy már alig van néhány ember a házban. Ennyi idő telt volna már el? David és Julie éppen táncoltak, úgyhogy én odamentem Elizabeth-hez, míg Jacob elment inni valamit.

- Szia szülinapos - mosolygott rám Liz.

- Milyen a parti? Ne haragudj, hogy így eltűntem. Remélem nem unatkoztál? - kérdeztem és a táncoló barátainkra mutattam.

- Dehogy! Eddig ők is itt voltak, és csak néhány perce mentek el táncolni. És én ennek már nagyon örültem. Kicsit kínos volt a helyzet - nevetett, amin már nekem is nevetnem kellet.

- Látom, hogy nagyon boldog vagy, de azt is, hogy gondterhelt - állapította meg. Mindig is nagyon jó szeme volt, de nem akartam még elmondani neki a Jacobbal történteket.

- Nem fontos, majd később elmondom... És ti tudtatok már szállást foglalni? - próbáltam terelni a figyelmét rólam a legelső témával, ami eszembe jutott, mivel Jake közeledett.

- Igen. Úgy néz kis, hogy a karácsonyt az Alpokban töltjük - vette a lapot azonnal barátnőm.

- Ez nagyon jól hangzik.

- Aha, de a közelébe sem ér a te karácsonyodnak.

- Szia Elizabeth - köszönt Jacob a barátnőnknek.

- Szia! Mi újság? Miért nem voltál ma iskolában? Remélem minden rendben.

- Igen, persze, csak Billy-t kellett orvoshoz vinnem, de nincs semmi komoly baja. Csak a szokásos- nyugtatta meg Jake.

- Sziasztok!- csatlakozott hozzánk Julie és David is. - Nekünk most indulnunk kell. Jössz Liz?

- Menjetek csak nyugodtan, én még maradok egy kicsit.

- Biztos? Szívesen hazaviszünk - kérdezte Julie és várt még Liz nem bólintott. - Rendben. Akkor sziasztok.

- Sziasztok! Köszönöm az ajándékot, és hogy eljöttetek - búcsúztam tőlük az ajtóban.

Mikor visszaértem a nappaliba láttam, hogy már Liz és Jake is indulni készül.

- Hát ti? Nem maradtok még? - kérdeztem meglepetten.

- Nem. Igazából nekem is indulom kell, de nem akartam velük menni. És Jacob felajánlotta, hogy hazavisz.

- Hát sajnálom! Azt hittem maradtok még.

- Sajnálom! - ölelt meg Elizabeth. - Szia.

- Jó éjt! - búcsúzott Jacob is.

- Sziasztok!

Mikor barátaim elmentek, egyenesen a konyhába mentem, mert gondoltam, hogy szüleim ott vannak.

És én már nagyon kíváncsi voltam a bővebb magyarázatukra.