Az óceánon túl - 10. fejezet

10. fejezet

Edward szemszöge

Útközben rengeteget gondolkodtam azon, hogy mit tegyek Bellával.
Sokáig amellett az álláspont mellett álltam, hogy egyszerűen elkerülöm Őt, és élem tovább az életem ugyanúgy, mint az elmúlt több, mint száz évben. Ez tűnt a legjobb döntésnek, azonban valami motoszkált az agyam egyik szegletében, ami miatt nem tudtam ténylegesen elhatározni magam.
De abban biztos voltam, hogy bántani nem tudnám Őt. legalábbis reménykedtem benne.
Viszont a harmadik lehetőség sem volt túlságosan kedvemre. Az, hogy Bella is átváltozzon tűnt a leglehetetlenebbnek. Nem akartam, hogy elveszítse a lelkét. Főleg nem miattam.
Tudtam, hogy a döntésem kihat majd az egész létünkre, ráadásul súlyos következményei is lehetnek.
De mégis döntenem kellett.

És döntöttem is.



Bella szemszöge

Nem akartam megzavarni Edwardot, mert úgy tűnt nagyon töpreng valamin. Még ha az arcáról nem is tudtam semmit leolvasni, az ahogy a kormányt szorította mindent elárult.
Mivel nem mertem sokáig az arcát bámulni, bármennyire nehezemre esett is, elfordítottam róla a tekintetemet, és az ölembe nyugvó kezemet tanulmányoztam.

Hosszú ideig ültünk néma csendben, amikor Edward hirtelen megszólalt.

- Hogy tetszik Forks?

Először nem is akartam hinni a fülemnek, de maikor rádöbbentem, hogy a választ vár a kérdésére, megpróbáltam kinyögni valamit.

- Öhm…nagyon tetszik…és sokat esi az eső – ez utóbbi kicsit hülyén hangzott, s amint rájöttem, mit mondtam újra elvörösödtem.

Nem tudom Edward mit olvashatott le az arcomról, de úgy láttam, hogy nagyon élvezi a helyzetet, hiába is próbálta meg elrejteni a mosolyát. Viszont annak örültem, hogy már nem rejti el annyira az érzéseit, és végre láthatom nevetni is – amitől teljesen el lehet olvadni.

- Hát ez errefelé nem ritka. De biztos tudtad ezt mielőtt idejöttél.

A gondolataim még mindig kuszák voltak, de próbáltam érthetőbben beszélni, mint az előbb, ezért inkább az utat figyeltem.

- Igen…tényleg tudtam, csak akkor is furcsa a mindig napos Ausztrália után. De ebben a néhány hónapban ez lesz a legkisebb zavaró problémám.

Ezután megint néhány perc csend következett, és mikor rálestem a szemem sarkából, láttam, hogy milyen dühöt tükröz a tekintete. Mégis ugyanabban a hangnemben folytatta.

- Sajnálom, hogy csak ilyen kevés ideig maradsz. Remélem azért lesz időm jobban megismerni téged.

Nagyon megdöbbentett a vallomása, és a szívem egyből hevesebben kezdett verni. Nem voltam benne biztos, hogy hogy érti, de reméltem, hogy nem csak, mint barát akar megismerni, mert én már most sem tudtam rá csak egy jó haverként tekinteni.
Sajnos megérkeztünk a Brown házhoz, s nem tudtunk tovább beszélgetni, mert Lisa szaladt ki a házból.




A következő hetet szinte végig Alice-szel töltöttem, aki már akkor megbocsájtott, amikor felhívtam telefonon. Tudtam, hogy pont a titkok miatt nem szabad összevesznem senkivel – főleg nem egy ilyen kedves teremtménnyel, mint Alice – mivel nekem is van egy, amit Jacobon kívül nem tud senki más.

Hiába voltam időm legnagyobb részében Alice-szel, Edwarddal nem tudtam újra beszélgetni. Már kezdtem azt hinni, hogy nem is gondolta komolyan azt, amit az autóban mondott.

Ám pénteken, mikor a parkolóba tartottam Nicole kocsijához – vele sem vett fordulatot a kapcsolatom – Edwardot láttam meg, ahogy ott várakozik. Reméltem, hogy rám vár, és nem Nicole-re, és szerencsére így is lett.

- Bella! Ne haragudj, hogy a héten nem tudtunk beszélgetni, de szeretném megkérdezni, hogy holnap ráérsz –e? – kérdezte.

- Semmi baj, nem te tehetsz róla. Amúgy ráérek, de miért kérdezed?

Edward tépelődött egy kicsit mielőtt ezt kimondta:

- Nem lenne kedved velem tölteni a holnapi napot?

A kérdése váratlanul ért, de hatalmas boldogság töltött el, így természetes volt a válasz.

- Nagyon szívesen töltöm veled a holnapot. Mikor és hol találkozzunk?

- Ha neked úgy jó, akkor reggel nyolcra érted megyek.


És hogy Edward megígérte pontban nyolc órakor meg is érkezett. Amikor megkérdeztem, hogy hova visz, rejtélyesen azt mondta, hogy a kedvenc helyére.

Az hangulat, most nem volt olyan feszült, csak egyszerű dolgokról beszélgettünk. Rengetek kérdezett, és néhány kérdésemre is válaszolt, de arra nem, hogy hova megyünk.

Azonban mikor megállt az út mentén, nem értettem, hogy mit csinálunk, mert sehol semmi szépet nem láttam, mindent sűrű bozót vett körül.

- Edward hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian. – Remélem nem túrázni akarsz.

- Ne félj, csak néhány métert kell megtennünk – mondta bátorítóan, és elindul egy alig látható ösvény felé.

Követtem őt, azonban az a tíz perc, amit az erőben tettünk meg sokkal többnek tűnt, és úgy éreztem nem haladunk semmit, mert mindig beleakadt valami a ruhámba vagy megbotlottam a gyökerekbe.
Ám amikor kiértünk a bozótosból teljesen el tudtam volna felejteni mindent. Egy gyönyörű tengerparton találtam magam, ami homokos parttá alakult, és körülötte a sziklákat a hullámok nyaldosták.

- Ez meseszép – szóltam Edward után, aki már majdnem a vízhez ért.

Egész nap rengeteget beszélgettünk, és nagyon jól éreztük magunkat. Az idő gyorsan telt Edward társaságában, így csak akkor vettem észre milyen késő van, amikor elkezdett sötétedni. Valószínűleg Edward is valami ilyesmire gondolhatott, amikor megszólalt:

- Ideje lenne indulni. Nem szeretném, ha Brown-ék aggódnának érted.

Egyetértettem vele, mégsem akaródzott az indulás, és láthatóan neki sem. Azonban mikor már eltelt még egy óra, nem halogathattuk tovább az indulást. Ám mikor elindultam az ösvény felé, Edward megállított.

- Bella! Szeretnék neked elmondani valamit, és remélem nem rontok el ezzel mindent – mondta nagyon komolyan, és látszott az arcán, hogy még mindig azon gondolkozik elmondja-e.

- Edward, nyugodtan elmondhatsz nekem mindent – mondtam bátorítóan.

- Igen, tudom, csak attól félek, hogy többet nem akarsz majd velem találkozni. és teljesen meg is értelek. Szóval, ha így döntesz, akkor ígérem, hogy eltűnök az életedből.

Fogalmam sem volt, hogy mit akar elmondani, de kezdett nagyon megijeszteni.

- Bökd már ki végre – kérleltem.

- Rendben, de ígérd meg, hogy elmondod, mit gondolsz – kérte.

- Oké, elmondom, csak légy szíves mondd már, amit akarsz.

Edward mélyen a szemembe nézett, majd beszélni kezdett.

- Én és a családom nem tartozunk az emberek világába. Megpróbálunk beilleszkedni, de nem illünk közéjük. A családom közül senki sem bántana egyetlen halandót sem, de azért veszélyesek vagyunk.

Edward titokzatossága megrémített, de megpróbáltam nem kimutatni az érzéseimet.

- Miért? Mi vagy te? – kérdeztem fojtott hangon.

- Bella, én vámpír vagyok. De sem én, sem a családom nem fogyasztunk emberi vért, csak állatok vérével táplálkozunk – mondta, és láttam a szemén, hogy valamilyen reakciót vár.

Azonban én meg sem bírtam szólani. Az gondolataim teljesen összezavarodtam, és azt sem tudtam, mit érzek most. Az tudtam, hogy nem félek Edwardtól, inkább biztonságban éreztem magam mellette. De hiába sejtettem, hogy valami nem stimmel a Cullen családdal, erre nem is gondolta.

- Bella, mondd el kérlek, mit gondolsz most! – könyörgött nekem.

Fogalmam sem róla, hogy mit mondhatnék most, főleg, hogy még én magam sem tudtam, mit érzek.

- Sajnálom Edward, de erre most nem tudok válaszolni. Kérlek, vigyél haza, gondolkodnom kell – feleltem, de nem akartam megbántani. – Ígérem, holnap felhívlak, de most nagyon össze vagyok zavarodva.

Egész úton néma csendben ültünk egymás mellett, és éreztem, hogy Edward nagyon feszült. Én még mindig nem tudtam tisztán gondolkodni a jelenlétében, de reméltem, hogy majd mikor egyedül leszek, már kitisztulnak a fejemben a dolgok.

Amikor megérkeztünk, és ki akartam szállni a kocsiból, Edward megállított.

- Nem kell megígérned semmit. Nem kötelezlek semmire sem. Ha nem akarsz velem találkozni, megértem, és többet nem…

- Edward! – szakítottam félbe. – Megígértem, hogy felhívlak, úgyhogy fel is foglak – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve, majd ki ugrottam, vagyis inkább estem a kocsiból, és berohantam a házban, nehogy meg tudjon állítani.

Ahogy beléptem Nicole-lal találtam szembe magam. Ajkai gúnyos mosolyra húzódtak, amikor meglátott, de nem tudom, mit olvashatott le az arcomról, mert ezt kérdezte:

- Na mi történt? Csak nem kidobott Cullen?

Már eddig sem volt túl szimpatikus nekem Nicole, de most már annyira sem.

- Nem, képzeld nem dobott ki. De ha ez is történt volna, akkor sem lenne hozzá semmi közöd – vágtam a fejéhez, majd felszaladtam a szobámba.

Nicole viselkedése már kezdett az idegeimre menni, de most mégsem tudtam erre gondolni.
Folyton csak Edward járt az eszemben.
Az, hogy most már tudtam a titkát, néhány dolgot megváltoztatott. De nem a fontos dolgokat. Az érzéseim iránta megmaradtak, csak még inkább felerősödtek. Biztos voltam benne, hogy neki is éreznie kell valamit irántam, különben nem avatott volna be egy ilyen hatalmas titokba. Úgy éreztem, most már a bizalmába fogadott, és nem úgy, mint egy barátot. Sajnos azonban ebben nem lehettem biztos, mivel megfutamodtam attól, hogy beszéljek vele erről ma este. Reméltem, hogy holnap már nem lesz késő, és nem tartja be az ígéretét, miszerint elhagy, hanem megvárja, hogy elmondhassam, hogy szeretem. Mert most már teljesen biztos voltam benne, hogy beleszerettem. És ez ellen ő sem tehet semmit.

Sajnos kopogtatás zavart meg.

- Szabad- szóltam ki, mire Nicole jött be a szobába. Nagyon meglepődtem, de nem szóltam semmit, hagytam, hogy ő beszéljen.

- Bella, nagyon sajnálom, amit ma mondtam neked. Nem akartalak megbántani – úgy tűnt őszintén beszél.

- Nem haragszom rád, csak nem értem mi a bajod velem.

- Hát igazából ezt én sem tudom – mondta és egy kis mosoly bujkált a szája szegletében. – Azóta ezen gondolkozom, amióta az előbb összevesztünk, és arra jöttem rá, hogy lehet, hogy csak féltékeny vagyok. De megpróbálok megváltozni.

- Rendben, akkor akár kezdhetnénk mindent elölről. És egyébként sincs okod féltékenynek lenni rám – álltam fel, és nyújtottam felé a kezemet. – Isabella Swan.

- Nicole Brown – mondta, de nem a kezét nyújtotta, hanem megölelt.



Nagyon örültem, hogy Nicole-lal végre rendezni tudtuk a konfliktusunkat. De egy valamivel, azaz jobban mondva valakivel még volt egy nagy megbeszélni valónk.

Mint ahogy azt tegnap megígértem Edwardnak, ma reggel tényleg fel is hívtam, és megkértem jöjjön értem. Szerencsére sikerült mindent megbeszélnünk, és így már nem állhatott semmi sem kettőnk kapcsolata közé, néhány dolgon kívül.

Az elkövetkező néhány hónapban megpróbáltunk csak a jó dolgokra figyelni, azonban vészesen fogyott az az idő, amit Forksban tölthetek. A Cullen családnak sem volt semmi baja a kapcsolatunkkal, és még Nicole is egész jó barátnőm lett.

Fantasztikusan, és gyorsan repült el ez két és fél hónap, azonban az, hogy már csak másfél hónapig maradhatok, mindig árnyékot vetett a boldogságomra.


Arra azonban nem is gondoltam, hogy valami megtörheti az idilli hangulatot,egészen addig még meg nem történt.