Az óceánon túl - 8. fejezet

Amikor kiszálltam az autóból a szám is tátva maradt a csodálkozástól. Nem gondoltam volna, még álmomban sem, hogy egy ilyen gyönyörű házban laknak a Cullenek. A háromemeletes házból – amit hatalmas területű pázsit vett körül – Alice rontott ki.

- Oh Bella! Nagyon örülök, hogy eljöttél. Már alig vártam, hogy újra találkozzunk –ugrott a nyakamba, ami annyira nem is volt meglepő, azok után, hogy ismeretlenül is meghívott a házukba.

Azonban valami nagyon különös történt. Amikor Alice keze hozzáért a nyakamhoz, éreztem, hogy bőrének hőmérséklete milyen hideg. Pontosan olyan volt, mintha sokáig jégkockákat tartott volna a kezében vagy hógolyózott volna. Nagyon furcsának találtam a dolgot, és valószínűleg Alice is észrevette rajtam valamit, mégsem hagyott időt tovább gondolkozni ezen.

- Gyere! Be szeretnélek mutatni a szüleimnek és a testvéreimnek – húzott Alice a házuk felé. – És Rosalie-val ne törődj – tette még hozzá, amit már megint nem értettem.

Ahogy beléptem a házba ámulatom tovább fokozódott, főleg mikor körbenéztem a nappaliba. A ház belső berendezése is pontosan olyan szép volt, mint ahogy az már kívülről is látszott rajta. Úgy tűnt, hogy a különböző tárgyak nem is a mostani korból, hanem egy sokkal régebbiből származnak.

Éppen a szobában álló zongorában gyönyörködtem, amikor Alice szólt.

- Esme a szobájában van az emeleten, és már vár minket. Sajnos Carlisle még nem ért haza a kórházból, de remélem megvárod.

- Rendben, mehetünk – válaszoltam neki, de nem tudtam levenni a szemem a gyönyörű hangszerről. –Alice te zongorázol?

- Nem, én jobban szeretek énekelni, de Edward fantasztikusan játszik – mosolygott rám Alice, majd elindult a lépcső felé.

Követtem őt, és útközben egy hatalmas, és csodaszép keresztet pillantottam meg a falon. Nem tudtam eldönteni, hogy valódi – e vagy csak másolat, de úgy tűnt, hogy akár több száz éves is lehet.
Alice-t követve egy hatalmas és szép szobába jutottam, ahol egy fiatal nő ült egy asztalnál.
A bőre színe neki is hófehér volt, és karamella színű haja lágyan omlott a vállára.
Amikor észrevett minket, és felnézett a munkájából, azonnal észrevettem, hogy neki is aranyszínű a szeme, csak kicsit sötétebb, mint Alicé vagy Jasperé.

- Esme, ő itt Bella! Bella, ő Esme, a nevelőanyám! – mutatott be minket Alice.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetem Mrs. Cullen!

- Ugyan kérlek, Bella szólíts Esmének és szerintem Carlisle sem fogja bánni, ha tegezed.

- Köszönöm Esme! Nagyon szép a házatok. Gyönyörűek ezek a bútorok.

- Köszönjük! Alice-nek nagyon jó ízlése van. Vele könnyű volt kiválasztani a megfelelő darabokat – nézett rá a lányára elismerően. Alice visszamosolygott rá, de úgy tűnt, nagyon izgatott, mert már mentünk is tovább.

- Hazaért Rosalie és Emmett is, de Edward még mindig nem. De azért gyere és bemutatlak nekik is – mondta Alice, és ahogy a lépcsőhöz értünk, már találkoztunk is velük.

- Helló! Te biztos Bella vagy! – köszönt a nagydarab srác, akiről most már tudtam, hogy ő Emmett. – Alice-nek tényleg igaza volt, Edwardnak van mitől félnie.

Ezt én már megint nem értettem, de úgy tűnt csak én vagyok így ezzel, ráadásul Emmett nagyon jót nevetett a viccén. Ám Rosalie-nak nem tetszett annyira a tréfa, mert minden szó nélkül kikerült engem és eltűnt az egyik szobában.

- Azt hiszem jobb lesz, ha most utána megyek – mondta Emmett. – Vigyázz magadra, Bella – kacsintott rám, majd ő is bemente a szobájukba.

Már kezdtek nagyon idegesíteni ezek az érthetetlen mondatok, de Alice nem hagyott időt gondolkozni rajtuk, ráadásul még megkérdezni sem tudtam, mert ő mindig valami másra terelte a szót.

A délután nagyon jól telt, és mivel Alice szerette volna, ha megvárom Carlisle-t, sok időnk maradt beszélgetni. Vagyis jobban mondva szinte csak én beszéltem, mivel ő is kíváncsi volt az otthoni életemre. És én mindent elmeséltem neki, mert nem tudtam kitérni a kérdései elől. Azonban mikor én kérdeztem tőle, ő csak tömören válaszolt, és másról kezdett beszélni. Azt viszont megtudtam, hogy már régóta Carlisle-lal és Esmével, ahogy a testvérei is. A régi családjáról nem beszélt, csak annyit mondott, hogy már meghaltak. Viszont mikor a kapcsolatáról érdeklődtem Jasperrrel, egy kicsit jobban megeredt a nyelve. Elmondta, hogy mivel igazából nem testvérek, még csak nem is rokonok, nincs semmi akadálya, hogy egy pár legyenek, ugyanúgy, mint Emmett és Rosalie esetében.

- Rosalie rám mérges? – bukott ki belőlem a kérdés, pedig nem szerettem volna ilyen nyíltan megkérdezni, de mivel Alice nem hagyott más lehetőséget muszáj volt.

Alice sokáig töprengett a válaszon, és úgy tűnt, nagyon megválogatja a szavait.

- Nem, nem rád mérges. Inkább saját magára – felelte egyszerűen, de mivel már túl sok volt a rejtélyes mondatuk, tovább kellett kérdeznem.

- Alice! Légy szíves felelj végre érthetően, mert már kezdenek összezavarni ezek a titokzatos válaszok.

- Ne haragudj, Bella, de most nem mondhatok többet. Egyszer majd mindent meg fogsz tudni – válaszolta Alice, és látszott rajta, hogy tényleg sajnálja, én mégsem értem be ezzel a válasszal.

- Rendben, akkor én megyek is – ez úgy hangzott, mint egy durcás kisgyerek zsarolása, mégsem akartam olyan helyen lenni, ahol valószínűleg nem látnak szívesen.

- Ne Bella! Kérlek, maradj még. Nem szeretném, ha így mennél el. De… de nem szeretnék összeveszni a bátyámmal – könyörgött Alice.

Nagyon nehéz volt ezt kimondanom, de megtettem – pedig örültem volna, ha Alice-szel barátok leszünk:
- Én megértem, hogy nem mondhatsz el nekem mindent, ezért is könnyítem meg a dolgodat, és inkább megyek el.

- Bella, ezzel nem könnyítesz meg semmit.

- Szerintem viszont igen. Nem szeretnék neked gondokat okozni, és azt sem, hogy miattam összevesz a családoddal. Egyébként is csak négy hónapig leszek itt, ami gyorsan el fog telni, szóval nem ér meg ennyit – mondtam el az indokaimat, de tényleg komolyan gondoltam, mivel nem akartam, hogy egy családban miattam legyenek problémák.

- Szerintem viszont sokkal többet is megér a barátságunk – mondta Alice, de mivel látta, hogy nem áll szándékomban tovább maradni, így folytatta. – Szólok Esmének, hogy vigyen haza.

Szomorúan fordulta lépcső felé, és láttam, hogy nagyon megviselték a szavaim.

- Alice! Nagyon sajnálom – szóltam utána, majd elindultam az ajtó felé, hogy kint várjam meg Esmét.

Azonban abban már most biztos voltam, hogy amint hazaérek, felhívom Alice-t, mert nagyon kedves lánynak ismertem meg, csak rosszul indultak a dolgaink. Reméltem, hogy nem bántottam meg nagyon, mert örülnék, ha ilyen barátom lehetne.

Hatalmas bűntudattal a szívemben léptem ki az ajtón, és majdnem Edwardba ütköztem.

u.i : 10 komi után megint jön az új feji.

(Úgy gondoltam, hogy a Cullen házat nem írom le részletes, mert azt ugyanúgy képzelem el, mint azt Stephenie Meyer a Twilight-ban leírat.)