Az óceánon túl - 7. fejezet

- Szia!

Meglepetten bámultam rá, amitől még szélesebben elmosolyodott.

- Alice Cullen vagyok – mutatkozott be vigyorogva.

-Öhm…szia. Én Bella Swan vagyok – feleltem, amihez valószínűleg nagyon furcsa képet vághattam, mivel azonnal magyarázkodni kezdett.

- Hallottam, hogy egy új lány fog ide költözni, és azt is, hogy Brown-ékhoz, és mivel téged még nem ismertelek, gondoltam te vagy az, ezért idejöttem bemutatkozni – hadarta el egy szuszra.

Már eddig is tudtam, hogy „híres” vagyok Forksban, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Egyébként sem történt még velem olyan, hogy egy idegen csak így letámad, mint Alice. De valamiért ez sem zavart, mert Alice nagyon szimpatikusnak tűnt.

- Alice! Edward nagyon dühös lesz rád. – jött oda a fiú is, akit észre sem vettem, annyira belemerültem a gondolataimba.

- Ne izgulj, úgy is tudja, hogy nekem lesz igazam – fordult felé Alice, bár a válaszát nem igazán értettem. – Amúgy Bella, hadd mutassam be neked Jaspert.

- Szia Bella! – köszönt nekem.

- Örülök, hogy megismerhettelek – mondtam neki, de valamiért feszélyezve éreztem maga, ezért gyorsan folytattam is – és téged is Alice, de most sajnos indulnunk kell, mert már várnak minket vacsorára.

Láttam, hogy Alice tiltakozni akart, de még mielőtt belekezdett volna Jasper megelőzte.

- Ne haragudj, hogy feltartottunk, és már minket is várnak – és ahogy ez elmondta, már el is kezdte Alice-t az autójuk felé húzni.

- Majd holnap a suliban beszélünk – kiabált még nekem Alice, majd beszállta az autóba.

A hazafelé vezető út egy részét ma is a gondolataimba süllyedve töltöttem, de inkább tovább érdeklődtem Lisától Alice és Jasper családjáról.

- Lisa, Alice és Jasper rokonok?

- Nem vér szerint, de mindketten doktor Cullennel laknak. Jaspernek Rosalie tényleg az ikertestvére, de Alice, Emmett és Edward csak a fogadott testvéreik. Mindegyiküket a doktor és a felesége, Esme neveli, pedig még ők is nagyon fiatalok – kaptam Lisától a nagyon részletes választ, amin kicsit meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy egy nyolcéves így tudna felelni a kérdésemre.

Mivel időközben odaértünk a házhoz, nem firtattam tovább a témát, de nem tudtam, mit várjak a holnapi naptól. Alice szavai azt mutatták, hogy nem csak egy bemutatkozásról van szó, hanem tényleg meg szeretne ismerni. Reménykedtem benne, hogy így van, mert engem is érdekelt a kicsit különc lány - és a családja is. Szerettem volna megismerni az összes Cullent, de azért egy kicsit aggódtam is, mivel „Edward dühös lesz” valamiért Alice-re, és reméltem, hogy nem miattam, pedig még azt sem tudtam, ki az az Edward. Azt azonban meg tudtam állapítani, hogy a szép, szőke hajú lányt Rosalie-nak hívják. Viszont azt elfelejtettem megkérdezni Lisától, hogy ki Edward és ki Emmett.

De igazából nem is ezt szerettem volna tudni, csak azt, hogy ki volt az a bronzvörös hajú fiú, akit az autóban láttam.

Az este folyamán még sokáig foglalkoztatott ez a kérdés, de elhatároztam, hogy ha holnap reggel Nicole kicsit barátságosabb lesz, megkérdezem tőle.
Ám Nicole másnap is ugyanolyan hangulatban volt, így inkább nem beszéltem vele Cullenékről. Az viszont egy kis bíztatást nyújtott, hogy Alice azt mondta, hogy ma majd beszélünk, és tőle még többet megtudhatok a testvéréről.

Az első óráim nagy részében azt terveztem, hogy hogyan hozzam fel a témát Alice-nél, azonban mikor már ebédhez közeledett az idő, és még sehol sem láttam, attól féltem elfelejtette, mit mondott.
Már a menzán álltunk sorban mikor valaki szólított.

- Szia Bella! – köszönt Jasper. – Alice sajnos ma nem tudott iskolába jönni, de szeretné, ha délután átjönnél hozzánk – folyatatta Jasper, de kicsit halkabban, hogy más ne hallhassa.

- Öhm… nem is tudom. Még nem ismertek túl jó, és … és nem szeretnék zavarni – dadogtam.

- Alice is pontosan ezzel érvelt, és azt mondta, hogy mindekképpen vegyelek rá, mert nagyon szeretne már megismerni – folytatta tovább, nagyon meggyőzően.

- De azt sem tudom, hogy hol laktok! – próbálkoztam a legelső kifogással, ami eszembe jutott, de tudtam, hogy Forks egy kicsi város, ezért nem lakhatnak olyan helyen, amit nehéz lenne megközelíteni.

- Hát ha csak ez a probléma, én szívesen átmegyek érted délután, és Alice vagy valaki más a családból majd hazavisz.

Mivel már semmi nyomós érv nem jutott eszembe, bele kellett egyeznem, és a már amúgy is nagy kíváncsiságomat ez még jobban fokozta.

- Na jó, akkor átmegyek! – egyeztem bele.

- Négy órára ott leszek érted, ha úgy neked is jó – mondta Jasper, majd miután bólintottam, ő kiment az ebédlőből.

A nap folyamán többször nem is futottam össze egyik Cullennel sem, és a parkolóban sem láttam azt az autót, amivel Alice és Jasper tegnap volt.
Mikor Nicole-lal hazaértünk, megkerestem Ambert mert nem szerettem volna, csak úgy elmenni.

- Amber! Nem gond ugye, ha ma délután átmegyek Cullenékhez? – kérdeztem.

- Persze, hogy nem, és köszönöm, hogy szóltál – felelte Amber. – Amúgy nem is tudta, hogy ilyen jóban vagy velük. Eddig az hallottam, hogy a Cullen gyerekek nem barátkoznak az iskolában.

- Hát igazából csak tegnap találkoztam Alice Cullennel, és ő hívott meg magukhoz.

- Alice tényleg nagyon barátságosnak tűnik, bár én még egyszer sem tudtam beszélgetni vele, viszont a nevelőszüleit, Carlise- t és Esmét ismerem, és ők nagyon rendes emberek.

Amberrel beszélgettünk még egy kicsit a suliról, és az osztálytársaimról, de mivel Jasper azt mondta négyre jön értem, elnézést kértem Ambertől és felmentem a szobámba készülődni.
Igaz a készülődés csak abból állt, hogy felvettem egy másik nadrág, blúzt és egy vastag pulcsit.

A csengő pont akkor szólalt meg, amikor visszamentem volna a konyhába.

- Készen vagy? Indulhatunk? – kérdezte Jasper.

- Persze – válaszoltam, bár nem voltam túl magabiztos.

Nagyon ideges voltam, még úgy is, hogy arról győzködtem magam, hogy Amber szerint milyen rendes család. Ráadásul Jasper sem könnyítette meg a dolgomat, mivel egész úton némán ült, és félelmetes sebességgel hajtott. Amikor azonban megláttam milyen úton haladunk, még a sebességről is elfelejtkeztem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyen laknak, mivel egy erőben haladó mellékúton hajtottunk végig.

És a legnagyobb meglepetést az okozta, amit az erdő fái egészen eddig eltakartak a szemem elől.

A Cullen ház.




u.i.: Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várni frissre, de nem volt időm írni.
Lécci írjatok komikat, mert ha meglesz a tíz komi egyből jön a friss. (Egyébként majd csak a hétvégén.)