Az óceánon túl - 6. fejezet

Hétfőn az óra hangos csörgése ébresztett. A hirtelen ébresztés miatt először azt sem tudtam, hol vagyok. Aztán ahogy egyre jobban magamhoz tértem, eszembe jutott mi vár rám a mai nap folyamán, így nem tartott sokáig az ébredezés. Az öltözködéssel és a fürdőszobában hamar végeztem, de amikor lementem a konyhába Amber és Lisa már a reggelit készítette, és Jack már el is ment dolgozni. Nicole is csatlakozott hoznák néhány perccel utánam, és a reggelit négyesben fogyasztottuk el. Amber nagyon finom reggelit csinált, én mégis alig bírtam néhány falatot enni az idegességtől. Már nagyon kíváncsi voltam a sulira és hogy, hogyan fognak fogadni majd a többiek. Tegnapi beszélgetésemből Lisával kiderült, hogy itt mindenki ismer mindenkit, ezért valószínűleg már egész Forks tud az érkezésemről, így a gimi is.

A Nicole-lal való autózás sem könnyítette meg a dolgomat, ami nagyon feszült légkörben telt, ezért, hogy oldjam a hangulatot beszélgetni próbáltam vele.

- Mikorra kaptad a kocsit?

- A tizenhetedik szülinapomra.

Úgy tűnt ez nem túl jó téma - a válasza hangneméből kiindulva - mással próbálkoztam.

- Mennyit esik itt általában az eső? – próbálkoztam egy általánosabb témával.

- Sokat – vetette oda röviden.

Mivel a beszélgetési kísérletem nem sikerült túl jól, inkább nem erőlettem tovább. Nicole viselkedése azonban kezdett egyre jobban zavarni, főleg azért, mert nem értettem, hogy lehet rám már úgy is dühös, hogy még csak most ismert meg.

A suli parkolójában már majdnem minden hely foglalt volt, amikor mi odaértünk. Úgy tűnt, tényleg igazam van, és már mindenki hallott rólam, mivel ahogy kiszálltam a kocsiból, az összes ember engem bámult.
Reméltem, hogy Nicole legalább az irodáig elkísér, de ő csak megmondta merre keressem, és már ott is hagyott. Az irodában a titkárnő nagyon kedves volt, és még egy térképet is adott, hogy könnyebben eltaláljak. Szerencsére az első órám ugyanabban az épületben volt, így elkísért oda, hogy bemutasson.

- Mr. Mason, itt az új diák, Isabella Swan – mutatott be.

- Üdvözlöm, Ms. Swan. Kérem, foglaljon helyet. Remélem, jól érzi majd magát az iskolánkban.

- Köszönöm, Mr. Mason – mondtam, miközben leültem a legutolsó padba, mivel már csak az volt üres.

Míg a padhoz értem, és leültem, éreztem, hogy mennyi figyelő szempár bámul meg, és sokan még azután sem fordították el a tekintetüket. Kínosan éreztem magam a figyelem középpontjában, ezért inkább a tankönyveimbe mélyedtem, és úgy tettem, mintha nagyon érdekelne a tananyag.
Nagyon örültem, hogy nem kellett bemutatkoznom, és bíztam benne, hogy a többi tanár is békén fog hagyni.
Az óra nagyon lassan telt el, de amikor kicsengettek sem lett jobb a helyzet. Ahogy a tanár kiment a teremből egy srác jött oda hozzám, és felült a padomra.

- Szia! Én Eric vagyok. Szólj nyugodtan, ha valamiben segíthetek – ajánlotta.

- Köszi Eric.

A srác láthatóan nagyon elégedettnek tűnt magával, hogy ő az első, akivel beszélek, és úgy tűnt nem is akar magamra hagyni.

-Áh, nincs mit. Egyébként hogy tetszik Forks?

- Nagyon szép hely, csak kicsit furcsa a sok eső, de egyébként eddig minden nagyon tetszik.

- És meddig maradsz? – kérdezősködött tovább.

- Csak négy hónapig, és utána megyek haza – mondtam, de közben összeszedtem a cuccaimat és indulni készültem. – Ne haragudj Eric, de indulnom kell a következő órámra. Nem szeretnék elkésni már az első nap, de a suliban még nem ismerem túl jól ki magam – mentegetőztem.

- Mi lesz a következő órád? Szívesen elkísérlek, mert nekem is mennem kell.

Mint kiderült Ericcel közös a következő óránk, ezért nem kellett egyedül várom, míg becsengetnek. Amíg egyik épületből a másikba áttértünk még mindig mindenki megbámult, de reméltem, hogy már nem sokáig csinálják ezt.
Ezen az órán sajnos már nem menekültem meg a bemutatkozástól, mert a tanár megkért, hogy mondjak magamról néhány szót. Amikor végeztem a beszédemmel Mr. Varner azt mondta, hogy üljek le egy Jessica nevű lány mellé, mert az ő padtársa most hiányzik. Szerencsére csak egyetlen lány ült egyedül, ezért könnyen megtaláltam. Úgy tűnt, hogy ő nagyon örül ennek, és ahogy leültem azonnal beszélgetni kezdett.

- Szia Bella, engem Jessica Stanley-nek hívnak – mutatkozott be ő is, ugyanúgy, mint Eric.

Ezután még beszélt egy ideig, de amikor a tanár szólt, hogy majd szünetben ismerkedjünk, csendben maradt.
A következő óráimra Eric és most már Jessica is elkísért, és az otthoni életemről, a barátaimról és a családomról kérdezgettek. Szerencsére mikor valamit én kérdeztem Jessicától ő hosszasan válaszolt, és addig legalább nem nekem kellett beszélgetnem. Az ebédlőben egy csomó idegennel ültem egy asztalnál, akik bár bemutatkoztak nem jegyeztem meg a nevüket. Ők is kérdezgettek, de úgy tűnt Jessica szeret a figyelem középpontjában lenni, ezért elterelte rólam a figyelmüket, aminek nagyon örültem.

Hazafelé Nicole megint nem beszélt velem, de most nem érdeket, mert amikor az egyik piros lámpánál meg kellett állnunk, a mellettünk lévő autóban megint azok a különös emberek ültek, akiket tegnap Lisával és a repülőgépen is láttam. Azonban most csak hárman voltak. A szőke hajú lány és a nagydarab srác nem volt velük. Viszont a kis fekete hajú és a másik fiú igen.

És ott volt Ő is.

A kocsit egy bronzvörös hajú fiú vezette. Mielőtt indulhattunk volna, azt még megállapítottam, hogy neki is hófehér a bőre, de amikor egy pillanatra rám nézett, úgy tűnt, mintha feketék lennének a szemei. És pillantásból dühöt véltem kiolvasni, de nem tudtam miért. Mikor ezt észrevettem gyorsan elfordultam, és mikor a lámpa átváltott zöldre ő már ott sem volt.

Még Brown-ék házához értünk gondolkoztam rajt, hogy megkérdezem Nicole-tól, hogy kik voltak ők, de inkább elvetettem az ötletet. Viszont támadt egy jobb is. Elhatároztam, hogy megkérem Lisát, menjünk el megint sétálni, és ha újra látjuk őket, majd tőle megkérdezem, hogy ismeri-e őket.
És ezt is tettem. Megpróbáltam ugyanazt az időpontot választani az indulásra, és Lisa boldogan beleegyezett, hogy velem jön. Megint azon az úton indultunk el, mint tegnap, és nem gondoltam volna, hogy tényleg ekkora szerencsémre lesz. A bolt előtti parkolóban ismét ott voltak. Igaz most csak a fekete hajú lány a párjával – most már biztos voltam benne, hogy az – volt ott, és úgy tűnt mintha várnának valakit, mert csak álltak a kocsijuk előtt.

És én azonnal Lisához fordultam:
- Lisa, ismered őket? – kérdeztem és a fejemmel az idegen pár felé mutattam.

- Igen – felelte tömören, és úgy tűnt meglepi kérdésem.

- És kik ők?

- Ők Alice Cullen és Jasper Hale – folytatta ugyanúgy a rövid válaszaival.

Legnagyobb meglepetésemre mikor ismét feléjük fordultam a lány megint mosolyogva nézett rám, és elindult felénk, még úgy is, hogy a Jasper nevű fiú megpróbálta megállítani. Amikor Lisára néztem, ő is megdöbbentnek tűnt, de az Alice nevű lány magabiztosan sétált hozzánk.

- Szia – köszönt, mikor elénk ért.




Sajnos a jövő héten nem lesz időm új fejezetet írni, mert folytatódik a suli, ráadásul szombaton nyelvvizsgám lesz, amire még készülnöm kell. Remélem megértitek és tényleg nagyon sajnálom.

u.i. : Aki elolvas egy fejezetet, az lécci írjon komit.