Az óceánon túl - 9. fejezet

9. fejezet

Bella szemszöge

Ahogy kiléptem az ajtón Edwarddal találtam szemben magam. Biztos voltam benne, hogy ő az, mivel a hófehér bőr és a szemszín nála is megegyezett, ráadásul az autóban már láttam is.

Az egyetlen Cullen – gyerek, akivel eddig nem találkoztam figyelmes és döbbent arccal méregetet. És én sem vághattam túl értelmes képet, mert ahogy megláttam Edward tökéletes arcát elállt a lélegzetem, és egy pillanatra a szívem is, majd sebes dobogással indult újra. Egyetlen szó sem jött ki a torkomon, és úgy tűnt Edwardnak sem. Nem tudom, meddig álltunk így, egymással szemben, de képtelen voltam elfordítani a tekintetem az aranyszín szempárról, egyszerűen elvesztem benne. Soha életemben nem láttam még ilyen jóképű és elkápráztató férfit, mint Ő. Kidülledt szemmel bámultam tökéletességét, és reméltem, hogy a szám legalább csukva van, de nem tudtam ilyenekre koncentrálni. Fogságban tartott a csodás szempár.

Azt viszont nem tudom, hogy Edward mit érzett, mert semmit sem lehetett leolvasni az arcáról. Először úgy vettem észre, hogy dühös, de utána értetlenkedést véltem kiolvasni a szemeiből. Ám ezután az arca nem tükrözött semmilyen érzelmet, és még csak meg sem moccant.

Esme megjelenése törte meg a csendet.

- Edward! Látom összefutottál Bellával – mondta. – Alice megkért, hogy vigyem haza Bellát, de nekem be kellene ugranom az árvaházba. Megtennéd, hogy visszaviszed őt Brown-ék házához – kérdezte Esme, azonban a választ meg sem várva otthagyott minket.

Míg Esme beszélt mi ugyanúgy bámultuk egymást, és Edward csak akkor fordította el a fejét, amikor Esme elment.
Úgy, hogy Edward nem nézett a szemembe végre tisztábban tudtam gondolkodni. Az előbbi jelenet miatt nagyon zavarban éreztem magam, és éreztem, hogy elpirulok. Reménykedtem benne, hogy Esme nem haragudott meg rám az udvariatlan viselkedésem miatt. Először Alice-szel veszek össze, most meg Edwardot bámulom úgy, mint egy idióta, ami nem éppen jó benyomás az első találkozásnál.

Mikor Edward visszafordult, még mindig érzelemmentes volt az arca.

- Indulhatunk? – kérdezte.

Most először hallottam bársonyos hangját, ami még elkápráztatóbbá tette őt. Mivel a torkomban hatalmas gombócot éreztem, csak egy bólintásra telt tőlem. Edward elindult az autója felé, mivel az még a ház előtt parkolt. Amikor az anyósülés felöli oldalhoz ért, kinyitotta nekem az ajtót, és megvárta, hogy beszálljak, ami sikerült is majdnem balesetmentesen, de miközben be akartam ülni, sikeresen lefejeltem az autót. Reméltem Edward ezt nem veszi észre, de akkorát koppant, hogy ha látni nem is látta, biztos hallotta, és ettől megint elvörösödtem.
Reménykedtem benne, hogy a hazafelé út nem ilyen csendben fog eltelni.




Edward szemszöge

Ahogy a házhoz közeledtem, meghallottam a családom gondolatait.
Ez nem volt túl különös, ráadásul már Alice is észrevett engem, így azt is tudta, hogy közeledem, ezért megpróbált elrejteni előlem valamit. Tudtam, hogy titkolózni próbál – végig a Jasperrel töltött közös éjszakájukra gondolt – de Esme nem sejthette még, hogy közeledem, és az ő gondolataiból mindent láttam.

Minden tiltásom ellenére Alice meghívta magunkhoz Bellát, pedig tudta, hogy mit válthat ki belőlem a jelenléte. Előre látta, hogy hatalmas problémát okozhat a családunknak, ha közelebb kerülök hozzá, még akkor is, ha Alice jóslata - miszerint Bella meg fog halni – nem is következik. Azonban Alice látomásának másik verziója sem tetszett, amiben Bellát vámpírként látta, mivel én soha nem változatnék szörnyeteggé egyetlen ártatlan embert sem. Mégis valami vonzott ebben a lányban, pedig még csak nem is beszéltem vele. Alice mégis látta már akkor, hogy Bella hozzám fog tartozni, amikor egy véletlen folytán, még évekkel ezelőtt találkoztunk Renée-vel, Bella anyjával, aki éppen akkor volt várandós vele. Nem hittem Alice-nek, és eddig nem is gondoltam rá, hogy egy nap tényleg fogok találkozni vele. Már annyi év telt el azóta, hogy - ha tudom – el is fejtettem volna. Ám mikor Alice egyik látomásából azt láttam, hogy Bella Forksba jön, tudtam, hogy tévedtem.

Nagyon féltem, hogy bántom Őt, de mégis szerettem volna megismerni is. Ám az, hogy megvédjem, sokkal fontosabb volt nekem, ezért mikor megtudtam, hogy csak négy hónapra jön, eldöntöttem, hogy ez alatt az idő alatt kerülöm őt, és majd utána folytatom tovább az életem - ha szabad egyáltalán így neveznem. És külön megkértem erre a családom tagjait is.

Ám úgy tűnik Alice figyelmen kívül hagyta kérésemet, és mégis találkozott és beszélt is vele. Ráadásul, ha ez még nem volna elég, meg is hívta a házunkba. Reméltem, hogy van erre megfelelően nyomós magyarázata, a saját érdekében is.
Egyébként is sejtettem már, hogy valamiben sántikál, mert nem most próbált meg először elrejteni valamit ezen a héten. De erre én mégsem gyanakodtam.

Azonban úgy tűnt, hogy Alice-t most nem érdekli, hogy lebukik, mert néha olyanokat is meghallottam, amit egyébként biztos nem akart elmondani.

„Minden Edward hibája, ha nem akarná annyira kerülni őt, elmondhatnánk neki az igazat, és végre őszintén beszélhetnék vele. ” – gondolta húgom.

Tehát, akkor Alice dühös rám. És ha jól értem nemcsak rám, de Bellára is.

„Miért kell ennyire kíváncsinak lennie, és ennyit kérdeznie?” – fortyogott Alice, és itt már tuti, hogy nem rám gondolt, hanem Bellára.

Ez idő alatt anyám gondolatait is hallotta, aki szintén el volt ragadtatva Bellától, és nagyon örült, hogy végre találkozhatott vele.

„De aranyos kislány. Kár, hogy Alice-nek titkolóznia kell. Remélem, Edward hamarosan belátja, hogy nem menekülhet a sorsa elől.”

Tudtam, hogy Esme csak jót akar nekem, mégis a gondolatai miatt jobban dühbe gurultam, mint Alice kis magánakciója miatt. De mire a házhoz értem sikerült annyira lecsillapodnom, hogy legalább Esmére már nem haragudtam, viszont Alice-szel még nem végeztem.

Gyorsan leparkoltam a ház előtt, és elindultam a bejárat felé. Ám amit el akartam kerülni mégis megtörtént.

Mielőtt beléphettem volna az ajtón, Bella jött ki rajt, aki majdnem belém is ütközött. Ahogy az ajtó kinyílt és egy kis szellő felé fújta az illatát, azonnal elfelejtettem mindent, csak a vére illata keringett az agyamban. Hiába töltöttem vadászattal az egész napomat, a torkom mégis százszor jobban, mint eddig bármikor.

Ám mégis, amint belenézett a szemembe, elfelejtette, vagy legalábbis megpróbáltam elfelejteni a kínzó fájdalmat, amit az sem könnyített meg, hogy hallottam Bella szívét felgyorsulni.
Bella mozdulatlanul állt, akárcsak én, és egymást figyeltük. Éreztem, hogy sorsomat most már tényleg nem kerülhetem el, mert ahogy találkozott a pillantásunk, Bella csokoládébarna szemei rabul ejtettek.

Sokáig álltunk így, miközben bennem a gyilkolási ösztön és a védelmező ösztön váltogatta egymást. De ebből Bella semmit nem vehetett észre, mert az arcom semmit nem árult el neki, viszont én sem tudtam semmi konkrétat leolvasni róla, mert olyan gyorsan váltották egymást az érzelmek.

És ami a legkülönösebb, hogy nem csak az arcáról nem tudtam leolvasni semmit, de a gondolatait sem hallottam. Hiába koncentráltam rá, nem érkezett felőle semmilyen hang. Ez először fel sem tűnt, ám amikor már egy ideje bámultuk egymást, rájöttem mi a furcsa benne. Azonban nem tudtam rájönni, hogy mitől lehet ez, ráadásul Esme megzavart minket.
- Edward! Látom összefutottál Bellával – mondta. – Alice megkért, hogy vigyem haza Bellát, de nekem be kellene ugranom az árvaházba. Megtennéd, hogy visszaviszed őt Brown-ék házához – kérdezte anyám, azonban a választ meg sem várva otthagyott minket. A gondolataiból tudtam, hogy csak azt akarja, hogy legyen esélyünk megismerkedni, és most sikerült is elintéznie, hogy kettesben legyünk, amiért büszke is volt magára, de mégis jobban aggódott amiatt, hogy esetleg mérges leszek rá.

- Indulhatunk? – kérdeztem Bellát, mivel úgy tűnt meg sem bír szólalni, és engem nagyon zavart, hogy nem tudom, miért.

Amikor odaértem a kocsimhoz, kinyitottam neki az ajtót, és megvártam, hogy beszálljon. Ám amikor be akart ülni, lefejelte az autót.

Legszívesebben azonnal a segítségére siettem volna, ám félem, ha megérintem a bőrét, végleg megpecsételem a sorsát.



u.i: Lécci írjatok komikat.
Sajnos azt most nem tudom mondatni, hogy tíz után egyből jön a következő, mert új órarendet kaptunk, és még nem tudom, hogy melyik napra mennyit kell tanulni. :S
De ha lesz 15 komi akkor biztos, hogy lesz friss. :D